Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke csütörtökön Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: nem volna helyes visszaállítani a több mint 3200 elszigetelt önkormányzat önálló iskolafenntartását. Magánvéleményként hozzátette: túlzónak tartja, hogy az állam minden, önkormányzat által fenntartott iskolát a kezébe veszi.

Álláspontja szerint elegendő lett volna ezt ott megtenni, ahol ezt kérik "a bajban lévő, forráshiányos, kellő bevétellel vagy szakértelemmel nem rendelkező" települések önkormányzatai. Pokorni Zoltán kijelentette: azoknál az önkormányzatoknál, amelyek elég nagyok, van elég bevételük, hogy fenntartsák az iskoláikat, ő meghagyta volna ezt a feladatot. Emlékeztetett arra, hogy ebben a kérdésben nem volt ellentét a KDNP és a Fidesz között, hanem a Fidesz oktatáspolitikával foglalkozó képviselői maradtak kisebbségben saját frakciójukon belül.

"Most az a feladatunk, hogy ez a rendszer, amelyet a parlamenti többség megszavazott, működjön" - mondta. Hozzáfűzte: a mostani viták erről szólnak, az a törvény, amely a parlament előtt van, nem stratégiai, hanem operatív részletkérdéseket kell hogy tisztázzon. A Fidesz oktatáspolitikusa szerint az a 193 tankerület, amelyet létrehoztak, jó "üzemméret". "Azt gondolom, hogy úgy kell ezeket felépíteni, hogy állami irányítás alatt is minél nagyobb mozgásteret, önrendelkezést adjunk a tankerületi vezetőknek" - fogalmazott a politikus.

Pokorni Zoltán abban bízik, idővel el lehet azt érni, hogy létrejöjjön a "tankerületi szintű önkormányzatiság", és akkor ez egy működőképes, jó oktatásirányítási rendszer lesz.

"Lehet, hogy ezzel a vargabetűvel lehetett kitörni abból az önkormányzati iskolafenntartásból, amelynek a negatív hatásai tényleg érzékelhetőek voltak" - mondta az általa részben bírált átalakításról a Fidesz országgyűlési képviselője.