Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter külügyminiszter 2019-ben 5,84 millió forintos megtakarításról adott számot vagyonbevallásában, ami 2021 elejére 222 ezer forintra csökkent - derül ki a Telex vagyonnyilatkozat-szemléjéből. Az értékpapír-megtakarítása viszont 2,25 millió forintról 2,6 millióra nőtt. Egy győri ház, három balatonedericsi ingatlan és a dunakeszi háza van kisebb-nagyobb részben a nevén.

Rogán Antal kabinetminiszter friss vagyonnyilatkozatába beírta, hogy 2020-ban újraházasodott, a találmánya pedig 157,8 millió forintot hozott a konyhára.

Varga Mihály pénzügyminiszter, akinek öt ingatlana van, 2020-ban bérelni kezdett Gyenesdiáson egy családi házat is 204 négyzetméteres lakótérrel, 42 négyzetméteres garázzsal. Viszont nincs már meg az a karcagi zártkertje. Megtakarításait kötvényben, állampapírban és részvényben tartja. Összesen bő 27 millió forintról van szó.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek továbbra is megvan két XI. kerületi lakása, Egy magánszeméllyel szembeni korábbi hétmilliós tartozását kétmillió forintra csökkentette egy év alatt. Még mindig törleszt egy 120 ezres svájci frankos tartozást.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője két éve még nyolcmillió forintnyi megtakarításról vallott, tavaly már 11,5 milliót írt a nyilatkozatba, az idei évet 23 millió forinttal kezdte. Ez nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy családi cégéből busás osztalékokat tudott kivenni. 25 százalékos tulajdonrészével 15,25 millió forint járt neki a pénzosztáskor.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes számláján hétmillió forint van, ami kétmillióval több a korábbinál. A más szerződés alapján fennálló követelése pedig hárommillióra nőtt, ami a duplája a korábbinak.

Polt Péter legfőbb ügyész 2020 októberében újabb ingatlant vett a meglévő hat mellé: megvásárolt (feles tulajdoni hányaddal) egy 107 négyzetméteres, teraszos lakást a XII. kerületben. Ezzel párhuzamosan csökkentek a megtakarításai.

Matolcsy György MNB-elnöknek sem megtakarítása, sem értékpapírja nincs. Továbbra is megvan a 150 négyzetméteres balatonakarattyai háza, de ezenkívül nincs értékes ingatlanja, ingósága. Orbán Viktor zsebe ismét üres maradt, egy forintot se tudott félretenni, Áder János köztársasági elnök vagyona több mint 23 millió forinttal nőtt. Kövér László házelnök életbiztosításai eltűntek és apadt a bankszámlája.