Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elkerülhetetlenné vált az állami közszolgáltató cégeknél a 2021 nyarán megkötött, három évre szóló bérmegállapodás felülvizsgálata annak érdekében, hogy a munkavállalóknak ne okozzon reálkereset-visszaesést a háborús infláció – írja a Világgazdaság. A postánál, a vasútnál, a Volánnál, valamint a közműszektorban a szakszervezetek többsége már jelezte a munkáltatónak a problémát, ám előrelépés egyelőre nem történt.

Béremelés nélkül a legfontosabb közszolgáltatásokat működtető állami cégeknél visszaesik a dolgozók bérének vásárlóereje, ami elvándorláshoz vezethet, végezetül pedig az alapvető szolgáltatások ellátása kerülne veszélybe – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Nem jön ki a matek

A vasútnál, a Volánnál, a postánál és a közműágazatban tavaly nyáron állapodtak meg a szakszervezetek a munkáltatókkal arról, hogy három év alatt átlagosan 15 százalékkal emelik a dolgozók alapbérét. E szerint az idei 10 százalékot követően 2023-ban mindössze 5 százalékkal emelkednének a fizetések, miközben a drágulás immár bőven meghaladja a 10 százalékot.

A három évre szóló bérmegállapodás felülvizsgálata mellett egyéb eszközökkel is kompenzálhatók a dolgozók, például rendkívüli kompenzációs kifizetésekkel, amelyek egyre jellemzőbbé válnak a versenyszférában.