Az ide év első félévében 3,5 százalékkal több, összesen 9976 munkahelyi baleset történt Magyarországon, ami 333 balesettel emelte a statisztikai adatokat egy év alatt, írja a Technológiai és Ipari Minisztérium főosztálya, amely a jelentést készítette.

A hatóságok a balesetekkel összefüggésben több mint 83 millió forint bírságot róttak ki, ami azért is magas, mert 2021-ben egész évben 116 millióra büntették a vállalatokat.

A halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma január és június között 38 volt, ez közel 27 százalékos emelkedés. A végtagvesztéssel vagyis csonkulással járó balesetek száma pedig ötödével csökkent, összesen kilencven ezzel kapcsolatos munkabaleseti jegyzőkönyv készült.

Halálos munkabalesetek (első félév)
202020212022
293038

A legtöbb balesetet, valamivel több mint 1500-at a fővárosból jelentették, majd Pest megye áll a dobogó második helyén 1125 sérülttel, a harmadik helyen pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye van 672 munkahelyi balesettel.

Munkabalesetben nyolcan Budapesten vesztették életüket, Bács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye 5-5 halálos munkahelyi balesetet jelentett, a Pest megyei vállalatoknál pedig négy tragédiával végződő eset történt 2022 első félévében.

A legtöbb esetet az 50 főnél több munkavállalót, de 250 főnél nem többet foglalkoztató cégek jelentették, ezen társaságoknál 3407-en szenvedtek valamilyen sérülést munkavégzés közben.

A statisztikából az is kiderül, hogy a leggyakrabban a középkorúak, a 45-54 év közöttiek sérültek meg január és június között, majdnem 2700-an.

A legtöbb baleset a gépiparban, a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, valamint a szállítás és a raktározás területén történt. De több mint 700 egészségügyben dolgozó és 400 oktatásban dolgozó is a munkahelyén sérült meg. 

A munkavédelmi hatósági az első félévben 4468 munkáltatónál több mint 142 ezer dolgozót ellenőrzött. A cégek több mint 72 százaléknál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot, ami 3,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A dolgozók több mint felénél, majdnem 75 ezer főnél szabálytalanságokat találtak.

Sok a rákkeltő anyag a munkahelyeken

A leggyakoribb hiányosság, ez minden harmadik ellenőrzés során kibukott, hogy a munkakörülményeket és a munkavégzés egészségkárosító hatásait az üzemorvosok nem ellenőrizték rendszeresen és ezt nem dokumentálták. Még mindig találkoztak olyan munkáltatóval, aki nem biztosította a munkavállalói részére a foglalkozás-egészségügyi ellátást,

valamint minden ötödik ellenőrzés során olyan rákkeltő anyagot is találtak, ami veszélyt jelentett az alkalmazottakra

- írták.

Az Európai Unió országaiban a becslések szerint a rosszindulatú daganatos megbetegedések tekinthetők a foglalkozással összefüggő halálesetek elsődleges okának. Szakemberek szerint a klinikailag észlelhető daganatos megbetegedés megjelenéséig gyakran 10-50 év is eltelik, sok munkáltató és a munkavállaló is hajlamos alábecsülni a rákkeltő anyagokkal való munkavégzés veszélyességét. 

Valamivel több mint félezer esetben pedig a munkavállalók tettek panaszt a hatóságnál, a bejelentések majdnem negyede névtelen volt. A közérdekű panaszok alapján is 8,6 millió forint munkavédelmi bírságot is kiszabtak a cégekre.