Szombat reggel 6 órakor indult az ellenzéki előválasztás kilencnapos első fordulója, de kisvártatva akadozni kezdett az informatikai rendszere, majd teljesen leállt. Előbb délig, majd hétfő reggelig leállították az előválasztást. Az ellenzék szerint a kormány a felelős a kibertámadásért.

A kormányoldal politikusai vasárnap reggelig nem nyilvánultak meg az ügyben.

Vasárnap reggeli reakciójuk pedig mindössze ennyi volt:

„Reagálás a baloldal előválasztásokkal kapcsolatos vádaskodásaira

Saját bénázásukat ne kenjék másra!” - idézi a közleményt a portál.

Reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét” - idézte korábban a 444.hu az Országos Előválasztási Bizottságot.

A bizottság szerint „nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”.

Szerintük az előválasztás azonnali folytatása „a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat” hordozna, ugyanakkor azt írják, ezeket a kockázatokat egy nap alatt kezelni lehet. A szavazás szeptember 20-án hétfő reggel 7-kor folytatódik a tervek szerint.