Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és Rogán Antal kabinetminiszter részvételével adtak át 387 autót a rendőrségnek még 2017. októberének közepén a Hősök terén. Akkor a miniszterelnök még csak 15 milliárdos beszerzésről beszélt, amikor a testület átvehette az új Mercedes buszokat, Volkswagen Caddy-ket és Suzuki Vitarákat.

Később, október végén, a rendőrség már egy újabb drága beszerzésbe kezdett: 13 milliárd 668 millió forintot kértek az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól (KEF) a járművásárláshoz. Erre azért volt szükség, mert az év elején ez a szerv írt ki központosított közbeszerzést 45 milliárd forintos keretösszegre, melyből a rendvédelmi és a honvédelmi szervek számára rendelhetnek meg autókat. (Az ilyen eljárások lényege, hogy ilyenkor előre kiválasztják a lehetséges beszállítókat, tőlük pedig külön kérnek ajánlatot az állami hivatalok.)

A kormányfő az októberi eseményen jelentette be azt is, hogy a teljes rendvédelmi gépállományt lecserélik. December végén a rendőrség így már arról számolt be, hogy mintegy 33,7 milliárd forint értékben több mint 2600 új szolgálati gépkocsit szerzett be 2017-ben. Azt viszont nem lehetett tudni, hogy ez pontosan milyen autókat takar, ezért az MSZP képviselője, Tóth Bertalan írásbeli kérdésben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Íme, a lista

A Parlament honlapján csütörtökön megjelent válasz szerint "2010. január 1. és 2017. november 30. közötti időszakban a rendőrség által 56,1 milliárd forint értékben 6827 darab gépjármű beszerzésére került sor." Vagyis csak tavaly fizették ki az elmúlt hét év teljes kiadásainak több mint 60 százalékát, a 45 milliárdos keretösszeg 75 százalékát.

Közzétették a márkákat is, eszerint 211 darab Audit, 30 darab Credo buszt, 580 darab Mercedest, 832 darab Skodát, 379 darab Volkswagent és 450 darab Suzukit szereztek be csak a tavalyi évben.

Kisebb tételben a rendőrséghez került még 4 darab Renault, 3 darab Ford, 1 darab Honda, 1 Mitsubishi, 1 Nissan, 1 Peugeot márkájú jármű.

Összesen tehát közel 2500 autót vettek 2017-ben. Azt viszont nem tudni, hogy pontosan milyen típusokról van szó.

A beszerzendő járműveket 14 kategóriába sorolták, ebből nyolcban a kormány kedvelt autókereskedője, a Porsche-csoport nyert, összesen mintegy nettó 26 milliárd forint keretösszegű megrendeléshez jutva. Ebben a cikkben részletesen bemutattuk, melyik tendergyőztes, mely felszereltségű autókat szállítja és mennyiért.