A körözöttek tíz százaléka nő, akiket legtöbbször nem erőszakos, hanem vagyon elleni bűncselekmények miatt keresnek.

Körözést nemcsak a rendőrség rendelhet el, a bíróság is köröztethet vádlottat, ha az nem jelenik meg egy büntetőper tárgyalásán, de köröztethet a büntetés-végrehajtás is, ha valaki nem vonul be időre a számára kijelölt börtönbe jogerős szabadságvesztése letöltésére. Körözést rendelhet el továbbá nyomozó hatóság képviselőjeként a nyomozó ügyész és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal is, de azok a szabálysértők is felkerülnek a listára, akik nem fizették be az ellenük kiszabott pénzbírságot, amit a bíróság emiatt elzárásra változtatott.

A személykörözési lista mellett létezik az eltűnt embereket kereső adatbázis is, jelenleg 2143 polgár szerepel rajta - írta a napilap.

Nem megy ritkaságszámba, hogy egy bűnözésből élő gyanúsított ellen több elfogatóparancs is érvényben van. A legutóbbi csúcstartó egy budapesti csaló, V. Róbert volt: tizenegy körözés volt érvényben vele szemben, amikor pár hete egy budai társasház lépcsőházában elfogták.

A legtöbb körözést az ország különböző helyein, sorozatban elkövetett bűncselekmények elkövetői, betörők, csalók gyűjtik be. Az abszolút csúcstartó egy somogyzsitfai férfi, akinek 2016-ban 31 körözést sikerült felhalmoznia.

Egy körözés annak visszavonásáig érvényes, általában az elkövetett jogsértés elévülési idejéig (vagy a körözés alatt álló haláláig) tart. Kiemelt bűncselekmények esetében ez nyolc-húsz év is lehet, de a minősített emberöléseknél erre már nincs mód, a hatályos törvények szerint ennek a jogsértésnek nincs elévülési ideje.