A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság, a IV. és a XV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei, valamint a Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei a közlekedési hatóság munkatársaival közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen 2019. október 25-én éjjel - közölte a rendőrség a legutóbbi gyorsulási versenyeket célzó akciójáról.

A komplex ellenőrzés kiterjedt a gépjárművek műszaki állapotára, illetve azok körözési rendszerben való szereplésére, valamint az akció keretén belül vizsgálták az autók engedély nélküli átalakítását is. Összesen 296 autót néztek át, hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki, négy autós ellen tettek szabálysértési feljelentést, két járművezetőt pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak. Az ellenőrzés ideje alatt a rendőrök további hat embert állítottak elő kábítószer birtoklás gyanúja miatt.

Ez már nem az első ilyen akciója volt a hatóságoknak.

Ennyi dolga volt szombaton a rendőröknek

Magyarország területén 2019. október 26-án 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 75 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 20 súlyos és 54 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 192 személyt fogott el, közülük 28 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 138 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 169 személyt állítottak elő, köztük 71 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 28 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 101 esetben foganatosítottak.