Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miközben a rendőrség októbertől szigorított az utakon - például már nem közlik előre, hol mérnek a traffipaxai -, több mint három évvel az üzembe állításuk után sem használják a mindent látó mobil traffik valamennyi funkcióját írta a Magyar Hang. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a lapnak elismerte: döntés, feladat és a helyszín adottságain múlik, hogy az eszközök mely funkcióit alkalmazzák.

Az úgynevezett VÉDA közúti intelligens hálózatot a balesetek számának csökkentése és a notórius szabályszegők kiszűrése érdekében építették ki uniós és hazai forrásokból. A 15 milliárd forintba kerülő rendszer megvalósításán 2012-ben kezdtek dolgozni, de csak jókora késedelemmel tudták a rendszert üzembe állítani. Ennek része a 160 darab változtatható helyű szupertraffipax és az utak mentén elhelyezett 134 fix kamerarendszer, amelyekkel összesen 365 forgalmi sávot figyelnek. A kamerák elvileg a sebességmérés és az ehhez kapcsolódó alapfunkciók mellett minden lényeges szabálysértést képesek észlelni. Például azt is, ha a sofőr vezetés közben telefonál, nem kapcsolta be a biztonsági övét, vagy ha áthajt a záróvonalon, piros lámpán. A mobil eszközöket a sokáig húzódó tesztidőszak után 2015 márciusában vetették be először élesben, egy évvel később pedig az állványra telepített fix kamerák is elkezdték működésüket.

A Magyar Hang információi szerint a változtatható helyű traffipaxoknak azért csak az alapfunkcióit használják, mert emberi közreműködés szükséges a szabálytalanságok rögzítéséhez, az pedig csak korlátozottan áll rendelkezésre. Amikor erre kérdezett rá a lap a rendőrségnél, az ORFK csak a kapukra szerelt kamerákról beszélt: e szerint a fix kamerarendszer funkcióinak használata nem igényel személyi jelenlétet. Itt is akad azonban ellentmondás: a képek visszanézéséhez emberi közreműködés szükséges. Míg ugyanis a sebességtúllépést a gép képes rögzíteni, például telefonálás esetén nem feltétlenül tudja hitelesen eldönteni, hogy a sofőr csak könyököl, vagy telefon is van a kezében. Az ORFK egyik válaszából az is kiderült, hogy a kapukra telepített kamerák esetében sem használnak ki minden funkciót: lehetséges, hogy csak egyik vagy másik funkciót alkalmazzák.

Eddig a VÉDA rendszer kiépítése a reményeket aligha váltotta be. Mert bár 2015-ről 2016-ra csökkent a halálos közúti közlekedési balesetekben elhunytak száma - de 2013 óta nem fordult elő, hogy 600-nál kevesebb tragédia történjen. Idén szeptemberig 398 halálos baleset volt, és a legtöbb baleset gyorshajtás miatt következik be.

A kép forrása: Police.hu