A magyar kormánynak nincsenek számításai, az MVM Zrt.-nek vannak számításai, ezek egészen pontosak. A fogyasztási helyeket szám szerint meg tudja mondani az állami cég, és azt is, hogy hol nem használnak egyáltalán gázt vagy villanyt, és azt is, hogy hol nagyon alacsony a gáz vagy a villany használata - mondta a politikus az interjúban.

Szeretnénk, ha holnap megjelenne az a rendelet, amely minden részletet tartalmaz majd - fogalmazott a miniszter.

Súlyozott átlagot vettek figyelembe

Szavai szerint a gáznál súlyozott átlagot vettek figyelembe, a fogyasztást úgy számolták ki, az évi 400 köbméter alatti fogyasztási helyeket nem vették be a kalkulációba. Így jött ki az, hogy a fogyasztási mérőhelyek 75 százaléka átlag alattinak számít.

A rezsicsökkentés ügyében a magyar kormánynak lépnie kellett, mert azt az utóbbi években évente néhány tízmilliárd forinttal lehetett biztosítani, most pedig idén ez a kiadás ezermilliárd forintos nagyságrend és valószínűleg még többe kerül jövőre. Ezzel azt tudjuk biztosítani, hogy az átlagfogyasztás szintjéig mindenki a rezsicsökkentett árat kapja, és efölött is igyekszünk segíteni az embereket - mondta Gulyás Gergely az interjúban.

Elmondása szerint a kabinet azért küzd, és a magyar gazdaság számtalan szereplője pluszadókat is kénytelen fizetni, hogy ezt a rendszert hosszú távon is fenn tudják tartani.