Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány kedden jelentette be, hogy megváltoztatja a rezsicsökkentés csökkentésének részletszabályait: eddig a köztudatba csak az égett be, hogy 1729 köbméternél húzták meg az átlagfogyasztást, vagyis eddig a szintig marad alacsony a gázár, viszont e fölött már többet kell fizetni. Most viszont – mint azt Gulyás Gergely közölte – arra is kidolgoztak egy szabályozást, hogy a gáz fűtőértékét is figyelembe veszik az elszámolásnál, tehát a gyengébb minőségű gáznál is kompenzálják, ha abból többet kell fogyasztani.

A részletszabályok kedd éjszaka jelentek meg a Magyar Közlönyben, és kiderül, hogy míg a lakosságnál egy magasabb fűtőérték szintet határoztak meg, addig a mikrovállalkozásoknál ezt a küszöböt alacsonyabban húzták meg. Az egyetemes szolgáltatásra – vagyis a rezsicsökkentésre – jogosult cégeknél egy kicsit szigorúbb a kormány: a most megjelent rendelet szerint átlagot számítanak a  2021. január 1. és 2022. június 30. közötti időszak éves elszámolásai során alkalmazott legmagasabb éves fűtőértékadatokra. Majd ezt érvényesítik az 54 810 MJ szintre egészen 1489 gáztechnikai normál m3-ig. 

A bonyolult meghatározás azt jelenti, hogy a számlákon jelölt átlagos fűtőértékadattal, amelyet MegaJoule/köbméter (MJ/m3) mértékegységben adtak meg, el kell osztani az 54 810 MJ értéket. Így kijön, hogy mennyi a havi fogyasztás, és ennek kell a támogatott árnál 1489 köbméter fogyasztás alatt lennie.

A lakosság esetében viszont végül az az érték került be a kormányrendeletbe, amit Gulyás Gergely is közölt: az eddigi 59 132 MJ helyébe lép a 63 645 MegaJoule fűtőérték-küszöb. Itt is ugyanaz a leírt metódus, mint a mikrovállalkozásoknál: meg kell nézni a számlán a megadott fűtőértékadatot majd azzal elosztani a most meghúzott szintet. Ezzel a korrigálással kell figyelni a küszöbnek behúzott, átlagfogyasztási szinthez igazított 1729 m3-es fogyasztást.

Annyi kiegészítéssel még szolgál a megjelent kormányrendelet, hogy itt is a 2021. január 1. és 2022. június végi időpont közötti átlagértéket kell nézni a fűtőértéknél. Ezt az MVM Next oldalán ellenőrizheti mindenki a fogyasztási hely megadásával.

A számítási módról ebben a cikkben írtunk részletesen, a mostani rendelettel pedig egyértelműen látszik, hogy a rosszabb fűtőértékű gázzal rendelkező háztartásokat juttatja néhány plusz köbméternyi gázfogyasztáshoz a kormány.

Amit még érdemes kiemelni, hogy a többgyerekes családok kedvezményére is újra meghatározták a fűtőértékre vonatkozó limitet. Ennek értelmében a korábbi 20 520 M szintet 22 086-ra emelték, míg a negyedik gyerekek után járó további 10 250 MJ helyett 11 043 MJ-t kell figyelembe venni.