A hatóságilag csökkentett gáz- és áramárra jogosultak körének szűkítésével júliusban nehéz helyzetbe egy sor kulturális és közintézmény. A tágas belső terek felfűtése akár több száz millió forint pluszköltséget ró a sok esetben amúgy is szűkös költségvetésekre - írja G7.

Az intézmények általában a rezsiköltségek minimum négyszereződésével számolnak. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy olyan kiemelt központi költségvetési kulturális intézmény is segítségre szorul, mint a Magyar Nemzeti Múzeum, amelynek rezsiköltsége 100 millió forintról 520 millió forintra nőtt. Az intézmény már kapott kompenzációt a kormánytól, de az igazgató további segítségben bízik.

Komoly megszorítások

A Magyar Állami Operaháznak viszont komoly megszorításokat kellett bejelentenie augusztus elején a költségek növekedése és a minisztérium 600 milliós elvonása miatt. Lefújták az Eiffel Műhelyház nagytermébe szánt idei összes felnőtt előadást, emellett fesztiválprogramokat is töröltek.

A fővárosi Katona József Színházban egyelőre minden játszóhelyen elkezdődik a munka, de a helyzetre való tekintettel a próbákat „szinte a bemutatóig munkafényben”, tehát reflektoros megtervezett színpadi világítás nélkül kell megtartani. A többletköltségekre a fenntartó fővárosi önkormányzattól nem kapnak pluszforrásokat, ezt magunknak kell kigazdálkodni.

A Budán mintegy 60 társulatnak-szervezetnek bázist, irodahelyiséget, próba- és előadótereket biztosító Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház ügyvezető elnöke, Rozgonyi-Kulcsár Viktória a G7-nek azt mondta: az új rezsiszabályok miatt egy hónapos leállás jöhet a fűtési szezonban, és a december és február közötti színházi programok eltörlése is felmerült.