Abszurdum és méltatlan az a különadó, amit kifejezetten a magyar a gyógyszercégre dolgozott ki a kormány, mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke a gyógyszercég negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. A társaság elnöke szerint a különadó léte logikailag és üzlet politikailag is megkérdőjelezhető.

A tavaly december végén bejelentett extraprofitadóval kapcsolatban Bogsch Erik elmondta: ez egy nagyon specifikus adó, hiszen csak a magyar gyártókra vonatkozik, a Richter a központi költségvetésbe 28 milliárd forintot fizetett be.

A döntés mögött véleménye szerint az áll: hogy olyan jelentős nyereséghez jutottak a gyógyszercégek, például a Richter 51 milliárd forintot könyvelt el, ami miatt a kormány a különadó kivetése mellett döntött.

De idén már nem lesz nyereséges a cég, az pedig nonszensz, hogy a veszteség után fizetünk különadót, hogy idén ez mennyi lesz, az egyelőre felbecsülhetetlen

– tette hozzá.

Bogsch Erik hangsúlyozta: a társaságnak körülbelül 500 millió forintba kerül egy százalék béremelés, a 28 milliárd forintos extraprofitadóval 56 havi béremelést vontak el a Richter dolgozóitól. Hozzátette: ez nem, azt jelenti, hogy nem emelték a dolgozók bérét.

A napokban derült ki, hogy kormány a svájci Novartis gyógyszercég magyarországi bővítését támogatja, a Richter elnöke úgy véli, most éppen egy konkurens céget dotál a kormány. 

Bogsch Erik szerint a befektetőiknek nagyon nehéz megmagyarázni, hogy a cég még mindig miért Magyarország központú.

Eddig azt mondtuk: az adózás szempontjából nagyon kedvező számunkra ez a környezet, de ez már nem igaz.

 

Változott a formátum

Új formátumú jelentést adott ki a Richter Gedeon Nyrt. – mondta Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a gyógyszervállalat 2023. első negyedévi jelentését ismertetve. Elsődleges céljuk, hogy az összefoglaló tartalma megfeleljen a kifejezett befektetői és elemzői igényeknek valamint, hogy javítsák a transzparenciát.

Több új mutatót is bevezettek: például a tisztított EBIT-et, és a tőkearányos jövedelmezőséget, valamint a szabad pénzáramot is.

Orbán Gábor szerint a devizaárfolyam-hatás egyelőre kedvező: de csak év per év összevetésben, negyedéves összehasonlításban már 17 milliárd forint veszteség jelent meg a pénzügyi eredmény soron.

A becslések szerint a Richternek idén 29 milliárd forint extraprofit adót kell majd befizetni.

Orbán Gábor ehhez hozzátette: már nincs extraprofitja a Richternek, és hangsúlyozta: úgy gondolja, a magyar gazdaság versenyképessége drasztikusan romlott az elmúlt évben.

A jelentésben a földrajzi régiókat is átalakították:

  • a főbb régiói mostantól Európa (EURÓPA),
  • Ázsia-Csendes óceáni térség (APAC),
  • Észak-Amerika (NORTHAM),
  • Latin-Amerika (LATAM),
  • valamint az Egyéb országok (EGYÉB).

A 2023-as első negyedévi jelentésből az is kiderül, hogy a Richter 2022. októberében tette közzé, hogy eladja, a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát a csoport üzleti szegmenseit kettőre szűkítették: gyógyszergyártási és egyéb szegmensre.

A fókuszterületek közül Orbán Gábor kiemelte a nőgyógyászatot, mint mondta kivételes időszakot élünk, a fogamzásgátlók forgalma jelentősen emelkedett, de a neuropszichiátriában is 50 százalékos árbevétel és profit emelkedést tapasztaltak.

Utalt arra a három hónappal ezelőtti kijelentésre is, amikor arról beszélt: hogy 2023-ban minden soron tíz százalékos emelkedést várnak, és ez most realizálódott is.

Ahogy azt korábban megírtuk: a Richter Gedeon Nyrt. idén az első negyedévben 39,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 3 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél, felülmúlva az elemzői várakozásokat. A társaság árbevétele 209,653 milliárd forint volt, 24,8 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. Elemzők egyébként 204,4 milliárd forintos árbevételt és 35,1 milliárd forintos adózott eredményt vártak.