Elkezdett magához térni a magyarországi bútorpiac. Sok forgalmazót még a 2008-ban kitört válság rántotta magával - a bútorok eladásai pedig a többi kereskedelmi termékhez képest is méretes lejtmenetbe kapcsoltak. A piac nagysága a 2007-es 164 milliárd forintnyiról, 2013-ra 98 milliárdosra zsugorodott. Azóta már volt némi felkapaszkodás: 2014-ben 110 milliárdos volt a forgalom, a még nem teljes tavalyi adatok szerint pedig az első három negyedév mindegyike jobb eladásokat hozott, mint a 2014-es hasonló időszakok.

Ám a forgalmazók, lemaradásukat még korántsem dolgozták le. Miközben a teljes kiskereskedelmi forgalom mostanra értékben már felülmúlja a válság előtti teljesítményt, a bútorosoknak még van hová felzárkózni.

Ennek oka egyrészt az, hogy a lakberendezési termékek ára borsosabb - a spórolásra kényszerült vásárlók inkább ebből vágnak vissza, mint a napi fogyasztási cikkekből -, másrészt pedig a bútorforgalom szembetűnően együtt mozog az ingatlanpiaccal. Nem véletlen az sem, hogy bár 2013 a kiskereskedelemben már egy "fényesebb" év volt, a bútorpiac akkor jutott mélypontjára, éppen akkor, amikor a lakásépítés is elérte válság utáni teljesítménye legalját.

Derűsen látják a közeljövőt

Az elmúlt egy-két évben még csak a használt ingatlanok piacán volt komolyabb mozgolódás, ám a mostanában élesített kedvezmények - így a lakásáfa csökkentése és a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) bővítése - várhatóan beindítják az újlakás-szegmenst is.

A lakberendezési piacon, így cégünknél is, egyértelműen érezhető volt a kedvező ingatlanpiaci hangulat. Ha, az új intézkedések miatt nő a lakásépítések száma, az minden bizonnyal további pozitív hatással lesz a lakberendezési szektorra - becsülte lapunknak Szimeiszter Sándor, a Jysk Kereskedelmi Kft. country managere.

A Kika Kereskedelmi Kft. szerint is jogos az optimizmus afelől, hogy a két kormányzati döntés a lakberendezési cikkek, bútorok forgalmát is ösztönzi majd. Az áruházláncnál a vásárlószám és forgalom növekedését várják.

Ráadásul a keresleti oldalnak is van mit bepótolni. Az elmúlt években halogatott, így feltorlódott vásárlások mostanában válnak aktuálissá, így egyre többen szánják rá magukat arra, hogy lecseréljék a nagyobb értékű bútorokat - hívta fel a figyelmet Varga-Nagy Eszter, az Ikea Lakberendezési Kft. pr-vezetője.

Nagyberuházás a háztartásoknak

A bútort hosszabb távú befektetésnek tekintik a fogyasztók: e téren átgondoltabban vásárolnak és ritkábban cserélnek. Ám kiegészítőket: lámpát, ágyneműhuzatot, lakástextíliákat és kisebb lakásdíszeket sokkal gyakrabban vesznek - tapasztalják a Kikánál.

Mikor elkezdett élénkülni a piac, először a bútorok forgalma nőtt - itt voltak nagyobb elmaradásban a háztartások -, míg a többi termékcsoport később zárkózott fel. A bútor szegmensben nagyobb az árverseny, sok az olyan termék, amelyet a piac minden szereplője "megjelenít". A lakberendezési cikkeknél viszont nagyobb a lehetőség a minőségi különbségek bemutatására és az egyedi igények megcélzására - fogalmazott Szimeiszter.

Azt még nem tudni, hogy tetőzik-e majd egy nagy "bútorcsere-konjunktúra" , vagy a magyar piac árérzékenysége miatt az új(abb) lakások berendezése elnyújtva történik meg. Jelenleg az látszik, hogy a kisebb termékek fontos húzóerőt jelentenek: a Jysk-nél a legdinamikusabban a matracok és a kerti bútorok forgalma nő, míg az Ikeánál egyre népszerűbbek a LED-izzókkal készült világítástechnikai, illetve a pamut alapú lakástextíliák is. A Kikánál szintén a textíliák és a lámpák húznak, a szoba-, valamint a kerti bútorok mellett.

A többség a nagyokhoz megy

Toronymagasan három szereplő uralja a hazai bútor -, és lakberendezési piacot - derül ki a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség adataiból. A legutóbbi, 2014-es adatok szerint az Ikea állt az élen évi 41 milliárd forintos forgalommal, míg a dobogó második-harmadik fokán a Jysk és a Kika állt 21,9, illetve 19,2 milliárd forintnyi bevétellel. A negyedik helyezett Möbelix "csak" 4,6 milliárd forintnyit hasított ki a piacból , míg az ötödik MBIK Zrt. ennek a felét.

A forgalmazók már két éve örülhetnek az élénkülésnek. A legjobban az alsó-, és középkategória húz: a Jysk 28, a Möbelix pedig 32 százalékkal növelte bevételét 2014-ben, de az Ikea és Kika is kivette a részét a bővülésből, 17, illetve 9 százalékos növekedéssel. A láncok szerint a megugrás azóta töretlen.

A körülbelül 109 milliárdos magyarországi bútorpiacon egyelőre csak az iroda-, és üzletberendezési cégek tudtak óriási lendülettel kitörni a mélypontról: a top 20-ba tartozó Rotte Group 77, míg az IBC Orbán Kft. 102 százalékkal növelte forgalmát 2014-ben.

Ront a képen a vasárnapi boltzár

Bár a kereskedők sokat gyúrtak a bemutatótermek bővítésére, az impulzív vásárlások valamelyest csökkentek.

Hiszen - amellett, hogy nőtt a forgalom - a korábbi vasárnapi vásárlások szombatra és hétköznap délutánra/estére kerültek át, ez azonban nem váltja ki egyértelműen a korábbi vasárnapi körutakat: a vásárlók nézelődés helyett inkább arra fókuszálnak, hogy a legszükségesebb vételeket el tudják intézni.

A válság óta a vásárlóközönség nemcsak árérzékenyebb, hanem megfontoltabb is lett: nagyobb hangsúlyt kapott a minőség és a termékek összehasonlítása. A fogyasztók igényei kifinomultabbak, árnyaltabbak lettek.

Az online bolt azonban kompenzálhat

Mindhárom nagy bútorkereskedő 1-1 új áruház megnyitását tervezi 2016 során, bár a Jysk akár egy másodikat is tető alá hozhat.

Új távlatokat nyithat viszont az e-kereskedelem: a Jysk 2014 vége óta már sikerrel futtatja online boltját, míg az Ikea a jelenleg is futó nemzetközi tesztek eredményeitől függően dönt majd a hazai digitális üzletnyitás időpontjáról.

Az ország legnagyobb online kereskedője, az Extreme Digital idén két Kika-áruházban tervez bemutatótermet és átvevő pontot nyitni. Az "összebútorozásnak" köszönhetően az év második felében az e-kereskedőnél megjelenik a Kika által forgalmazott termékek jelentős része, a két hálózat raktárait is közösen fogja kezelni. Az Extreme Digital emellett saját termékkörét is bővíti lakásfelszerelési és dekorációs termékekkel. Alapvetően a rutinos, tudatosan kereső online vásárlóknak lehet bútort értékesíteni, de a jövőben a kör bővülhet - mondták el cégnél.