Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Dinamikusan, 22 százalékkal emelkedett tavaly a növényi alapú termékek közül a sajt, a hűtött desszert és puding, a jégkrém, tej, tejszín, tejszínhab és joghurt helyettesítésére használt élelmiszerek forgalma Magyarországon. A Világgazdaságban megjelent cikkben megszólaltatták a NielsenIQ-t, melynek adatai szerint a felsorolt termékek összesített forgalma 2020-ban 18,5 milliárd forintot tett ki, tavaly pedig már a 23 milliárd forintot közelítette.

A piac legfelkapottabb termékei a növényi alapú italok, ezt vásárolja a növényitermék-vásárlók háromötöde. A második leggyakrabban vásárolt termék a habspray, amelynek a népszerűsége ugyan egy év alatt 4 százalékponttal visszaesett, de még így is 12 százalékos részt hasít ki a szektorból.

A NielsenIQ kiskereskedelmi indexéből az látszik, hogy az értékben mért forgalom zömét a gyártói márkás termékek eladása generálja: 84 százalékot tettek ki az ilyen típusú készítmények 2021-ben, csakúgy, mint az előző évben. Ezekre több mint 19,5 milliárd forintot költöttek a fogyasztók, a saját márkás termékekre pedig 3,5 milliárd forintot.

A piac két nagy szereplője, a Danone Magyarország Kft. és a Real Nature Kft. azt közölte, hogy a növényi alapú termékeik forgalma érvről évre kétszámjegyű növekedést ér el. A gyártók ennek okát részint abban látják, hogy minden korosztály egyre jobban figyel az egészségtudatosságra és a fenntarthatóságra. Azonban a világjárvány hatását is felfedezik abban, hogy 2020 elején drasztikusan emelkedett a jól tárolható növényi tejhelyettesítő termékek iránti kereslet, mivel sokan feltöltötték az otthoni "járványkamrát".