Emlékeztetett, az Országgyűlés a nap folyamán dönt az egyéni számlák elindításáról az állami nyugdíjrendszerben. A politikus ezt nevezte az első lépésnek, vagyis hogy a 2013. január 1-je utáni befizetések alapján működni fog az egyéni folyószámlák rendszere az állami nyugdíjbiztosításon belül.

Rogán Antal ugyanakkor hangsúlyozta: egy adategyeztetést követően legkésőbb az év végéig jóváírják a 2013 előtti összegeket, beleértve a korábbi magánnyugdíj-pénztári rendszerben teljesített és az államnak visszautalt befizetéseket is. Ha mindez meglesz, el kell dönteni, hogy az egyéni számlán szereplő befizetéseket milyen formában veszik majd figyelembe a nyugdíj számításakor - ismertette az átalakítás harmadik lépését a frakcióvezető.