Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője a jegybankban tartott sajtótájékoztatón kiemelte: 2015 májusától a magyarországi bankok "leróhatják régi bűneiket a magyar családok felé". A bankoknak a törvények végrehajtása során közel 1000 milliárd forintot kell visszafizetniük a magyar családoknak, a forintosítás és az elszámolás mintegy 2 millió 400 ezer hitelszerződést érint, ebből 1 millió 700 ezer a forinthitel-, 700 ezer pedig a devizahitel-szerződés - ismertette.

Rogán elmondta: a bankoknál lévő szerződések alapján 5500 milliárd forint hitelről van szó, ebből 3600 milliárd forint a devizahitel, 1900 milliárd forint a forinthitel. A magyar családok 950 milliárd forintot úgy fognak visszakapni, hogy azzal csökkentik a meglévő hiteleik tőkéjét, 60 milliárd forintnyi összeget pedig a megszűnt hitelszerződések után készpénzben kapnak vissza azok, akiknek már nincs hitelszerződésük.

Kiemelte: a törvények a bankok elszámoltatásának és a forintosításnak a végrehajtását, lebonyolítását kifejezetten a Magyar Nemzeti Bankra bízta, "az MNB teljes egészében felkészült az elszámoltatás és a forintosítás végrehajtására."

"Meggyőződtem arról, hogy az MNB a szükséges döntéseket meghozta" - emelte ki. Megjegyezte, hogy az értesítések menetéről, a kiküldendő levelekről a jegybank jövő héten részletesen tájékoztatja a sajtót, illetve a közvéleményt. Rogán ismertette: az átlag devizahiteleseknek 25-30 százalékkal is csökken majd a törlesztőrészletük, de a forintosításban nem részesülő deviza fogyasztói hitelesek és gépjármű-hitelesek törlesztőrészletét is átlagosan 18 százalékkal mérsékli az elszámolás.

Balog Ádám az MNB alelnöke elmondta: a jegybank kiadta az elszámolási képleteket a bankoknak, és folyamatosan ellenőrzi az elszámolás tényleges folyamatát. Hozzátette: az MNB kampányt indít azért, hogy az elszámolásban érintett deviza- és forinthitelesek minden szükséges információt megkapjanak.