Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary vezetője

Még kifejezett rollerellenességről nem beszélhetünk, de egyre több az olyan probléma, amelyet a kétkerekű elektromos járművek kapcsán rendezni kell. Többek közt gondot okoz, hogy ezek a hangtalan, gyors eszközök sokszor zavarják a gyalogos forgalmat, viszont az autóforgalomhoz túl lassúak, így az autósoknak kerülgetniük kell a rollereseket, ami balesetveszélyes. Nem meglepő, hogy emiatt pár budapesti kerület, néhány balatoni település kitiltotta, vagy korlátozta a használatukat. Például Siófokon és Balatonfüreden már most szabálytalan, ha járdán közlekednek elektromos rollerrel.

Kihívást jelent e járművek tárolása és karbantartása is. Utóbbi esetében az egyik legkritikusabb tényező a rollerek teljesítményét biztosító akkumulátorok töltése. Ez pedig szoros összefüggésben áll azzal, hogy van-e elegendő bérbe vehető eszköz az utcán, illetve azzal is, hogy mennyi elhagyott, rossz helyen parkoló, vagy éppen tönkretett roller bénítja a közlekedést akár a járdán, akár az úttesten.

A rollerek akkumulátorait sem tervezték az örökkévalóságnak, amelyek esetében további nehezítő tényező az is, hogy rengeteg erőforrást igényel a járművek napi szintű begyűjtése, töltése, tárolása. Ez komoly idő-, humán - és anyagi ráfordítást követel a szolgáltatóktól. Nem meglepő, hogy sokszor erőn felül vállalkoznak a városszerte "elhagyott" eszközök összeszedésére, újbóli üzembeállítására.

Az InnoEnergy HUB Hungary szerint a jelenlegi helyzet megoldását, a közösségi rollerezés szolgáltatási szintjének javítását és ezzel együtt az elektromos városi mobilitás népszerűségének emelését azzal kell kezdeni, hogy fix töltési-és tárolási pontokat alakítanak ki a települések ezeknek az eszközöknek. A szolgáltatási zónákon belül olyan állomásokat érdemes létrehozni, amelyeken 0-24 órában elérhetőek a rollerek, és miközben ott várakoznak, költséghatékonyan fel is töltődnek a megújuló energiaforrást hasznosító dokkoló stabil, folyamatos energiaellátásának köszönhetően.

Egy, az EIT InnoEnergy által támogatott projekt keretében hamarosan Magyarországon is bemutatkozik az, a közösségi rollerezést új alapokra helyező megoldás, amelynek nem csupán a technológiai háttere nyújt valós perspektívát az e-mobilitás számára, hanem a koronavírus-járvány okozta higiénés, egészségügyi, biztonsági elvárásoknak is képes megfelelni.

Az InnoEnergy HUB Hungary az EIT InnoEnergy magyarországi képviselete. Az InnoEnergy a Kelet-Közép-Európai régió innovatív szervezeteit összefogó hálózat, melynek célja a fenntartható energiagazdálkodás elősegítése az Európai Unióban. Az InnoEnergy az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) támogatása alatt áll. Az InnoEnergy feladatait Magyarországon az InnoEnergy HUB Hungary látja el.