A kormányhivatal a vizsgálat eredményét követően ad majd részletesebb tájékoztatást a megbetegedések okáról.

Feltételezhetően egy, a rendezvény közelében található forrás vízéből ittak azok a fesztiválozók, akik később hányásos, hasmenéses tünetekre panaszkodtak - mondta Egyedi Péter, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek. A forrás nem a fesztivál területéhez tartozik, de a szervezők már segítenek őrzésében, hogy elkerüljék a további megbetegedéseket.

Az összesen 80-90 eset nagyobb része csütörtökön történt, pénteken már csak mintegy húsz embernél jelentkeztek a tünetek.

Mióta őrzik a forrást, nincs tudomásuk újabb megbetegedésről, sokan pedig már meg is gyógyultak - tette hozzá a sajtómunkatárs. A fesztivál hátralévő időszakában folyamatosan felhívják a látogatók figyelmét a fokozott higiéniára.

A helyi aquapark parkolójában lévő forráson általában tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy vize nem alkalmas emberi fogyasztásra, azonban a tábla az elmúlt napokban eltűnhetett róla - mondta Füziné Kajdy Zita (független), Orfű polgármestere az MTI-nek.