A következő hónapokban egy  repülőgép- és egy helikopterbeszerzést is tető alá hozhat a magyar állam, illetve a honvédség. A kisebb csomagban, mintegy öt milliárd forintért, két teherszállító és egy személyszállító gépre már ki is írták a tendert a kiöregedő honvédségi szállító repülőgépek pótlására Jelenleg a Magyar Honvédség öt Antonov An-26-os kétmotoros teherszállító repülőgéppel rendelkezik - ezek többsége 30-40 éves - ám a nagyobb gond velük, hogy az ötből csak kettő üzemképes - ezt közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter a parlament nemzetbiztonsági ülésén még június 18-án a jegyzőkönyv tanúsága szerint.

További gond ezekkel a gépekkel az, hogy ha bevethetőek is, lassúak, drága az üzemeltetésük, ráadásul mivel már nem felelnek meg a mai környezetvédelmi előírásoknak a polgári forgalomban ezek gépek nem vagy korlátozottan vehetnek részt. A Honvédelmi Minisztériumnak fáj a feje a Malév csődje miatt is, ugyanis végső megoldásként az állami céget lehetett utasítani olyan feladatokra, amit a Magyar Honvédség nem tudott megoldani saját erőből.

Hende erre példaként a magyar kormány líbiai mentőakcióját hozta fel, amikor is az országból a Terrorelhárító Központ  fegyveresei a Malév gépével evakuáltak magyarokat és más uniós polgárokat, amikor kitört az észak-afrikai országban a forradalom. Hende szerint a három használt, 20 éves gép ötmilliárd forintért megvásárolható, ebből a pénzből a következő húsz évben megoldott a szállítófeladatok ellátása. A honvédelmi miniszter szerint 2008-2012 között polgári légiforgalmi gépek bérlésére - főkén az afganisztáni szállítások miatt - 5,2 milliárd forintot költ a Magyar Honvédség.

A gépeket a kormány is használhatná

A szállító repülőket nem csak a katonák, de a kormány is használhatná protokollcélokra, sőt, Hende elmondása szerint Áder János köztársasági elnök azt is felvetette egy beszélgetésen, hogy Brüsszel és Budapest között ingázó, európai parlamenti képviselők és politikusok szállítására lehetne azt használni, ami olcsóbb megoldás lenne az egyéni utazásos megoldásnál - már amennyiben az uniós testületek a magyar államnak is megtérítik az képviselők utazási költségeit, mint azt teszik a repülőjegyek esetében. A Népszabadság értesülései szerint a háromgépes repülőgéptenderre 2013 utolsó napjáig lehet jelentkezni, vagyis a vételi ajánlat még 2014-es választások előtt megszülethet.

Szállítóhelikoptereket 100 milliárdért szereznek be

Nem ez a helyzet a száz milliárd forint költségre beszült, honvédségi szállítóhelikopter-tenderrel, ahol a döntés már a következő kormányra maradna. Az ex-szovjet Mi-8-as és a nagyobb teljesítményű Mi-17-es szállítóhelikopterek is üzemidejük végéhet közelednek, azok képessége nem nélkülözhető, ezért két út marad: vagy a mostani gépeket felújítják vagy újakat vásárolnak. Hende Csaba szerint a mintegy tízmilliárd forintos költségű felújítás nem megoldás, ugyanis ez a problémát csak elodázná, ráadásul az olcsóbb megoldás lenne a drágább: ugyanis a Mi-8/Mi-17 egy órányi üzemeltetése 1,2 millió forintba kerülne a felújítás után 2021-ig tartó üzemmel számolva, míg egy újonnan beszerzett gép estében ennek a felébe kerülne - ráadásul a gond 40 évre le lenne tudva.

Mi-8


Az Egyesült Államokat visszautasítottuk

A magas üzemeltetési költségek miatt utasította vissza a kormány az amerikai kormány ajánlatát is. Mint ismert, az USA ingyenesen felajánlott Magyarország részére UH-1-es helikoptereket. Ez a típus már a vietnámi háborúban is repült, a többségüket azonban később gyártották, majd letárolták őket. A helikoptereket ugyan ingyen adták volna az amerikaiak, a kötelező felújítást és a cserealkatrészeket Magyarországnak kellett volna fizetnie - így már nem volt olyan olcsó az ajánlat - s nem utolsó sorban azért sem, mert 40-50 éves technikáról beszélünk. Hende szerint figyelemben véve a UH-1-sek hátralévő élettartamát az amerikai gép egy órányi üzemeltetési költsége elérte volna az egymillió forintot - vagyis nem lett volna lényegesen olcsóbb az orosz/szovjet technika felújításánál.

Egy időben fölvetődött, hogy az amerikai kapcsolat helyett olasz gyártású Agusta helikoptert vásárolnak - erről folytak ígéretes tárgyalások az olasz kormánnyal - közölte Hende - ám végül, az átláthatóság követelményei miatt az a döntés született, hogy nyílt beszerzési eljárást hirdetnek. Erre várhatóan ősszel kerül sor - erre jutottak még májusban a négy parlamenti párt által tartott egyeztetésen. A tervek szerint még a kiírás előtt újabb négypárti egyeztetés lesz az ügyben - hogy még a látszatát is elkerülje a kormány annak, hogy a tendert egy gyártóra írta ki.

A szállítógép-tendert 2014 elején írnák ki

A most vázolt menetrend szerint a a pályázatot 2014 első napjaiban írnák ki úgy, hogy a szállítói ajánlatokat a választások előtt kell beadni, ám a nyertes kiválasztása már az új kormány feladata lenne. Nehezebb kérdés a finanszírozásé, ugyanis erre nincs tartaléka a minisztériumnak, amelynek a büdzséje az elmúlt egy évtizedben szinte folyamatosan csökkent, így a két tender 105 milliárdos költségére a jövő évi költségvetésben kell majd fedezetet biztosítani.

QP | Quality Placement