Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Emellett a termelők igénybe vehetik az uniós exporttámogatási és intervenciós felvásárlási lehetőségeket is. A nemzeti intézkedések keretében az idén a tejtermelők mentesülhetnek a szarvasmarhalevél és -útlevél kiállításának költségeitől, a szarvasmarhafül-jelzők előállítási és szállítási költségeitől. A marhatartók támogatást kapnak az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos költségeik finanszírozásához. A tejfeldolgozók az élelmiszerek de mininis támogatásából is részesülhetnek. Ennek részleteit a Tejtermék Pályabizottság bevonásával készítik el. A tejfogyasztás ösztönzése érdekében az iskolatejprogramot is kiszélesítik, főként az úgynevezett UHT tejek fogyasztásának növelésével. Emellett 50-100 millió forint közti kerettel fogyasztásösztönző marketingprogramot is indítanak. A legrászorultabbak pedig az élelmiszer-segélyprogram keretében szintén tejet kapnak majd. Erre az idén mintegy 2,1 millió euró, azaz több mint 500 millió forint áll rendelkezésre.