A munkavállalók kifejezetten jól jártak a vasárnapi zárva tartással, mert nem mindegy, mikor kapnak pihenőnapot: a vasárnap helyett kiadott hétköznapokon sokkal kevesebb lehetőségük van együtt lenni a családjukkal - mondta a Magyar Időknek adott interjújában Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

A zárva tartás ügye azon bukhatott el, hogy az emberek jelentős része szabadsága korlátozásaként élte meg a dolgot, és nem sok szolidaritást mutatott a kereskedelmi dolgozókkal. A politikus szíve szerint beleállt volna a nyitva tartásról tartandó népszavazásba, ami lehetőséget biztosított volna a dolog előnyeinek bemutatására.

Semjén kifogásolja, hogy a nemzetgazdasági tárca voltaképpen sose támogatta az ügyet. Emiatt felemás lett a zárva tartás kormányzati kommunikációja. A KDNP elnöke a pártja értelmezésében szabad vasárnapként emlegetett lehetőséget kiterjesztené más ágazatokra is. Úgy véli, el kell érni, hogy a szakszervezetek tűzzék a zászlajukra a kérdést.

Semjén Zsolt véleményt formált a vezető német kormánypárt, a CDU, azaz a Kereszténydemokrata Néppárt megengedő bevándorláspolitikájáról is. Szerinte emiatt egyre kérdésesebb a párt nevében a C betű jelölte jelző. A párt politikája önfeladás, emellett antidemokratikus, mert nem kérdezték meg a német népet, hogy együtt akar-e élni az iszlámmal.

A pápa sajtónyilatkozatokban szereplő szavait, amelyekben a menekültek védelmére kel, ad hoc nyilatkozatokként kezeli a KDNP vezére. Ezek személyes vélemények, így nem vonatkozik rájuk a tévedhetetlenség. Semjén próbálja értelmezi a Szentatya szavait, de nehézségei vannak.