A vádirat szerint a vádlottak 2017 óta dolgoztak egy bajai benzinkúton, ahol egy shop is működött. Feladataik közé tartozott a benzinkút shopjában lévő áruk átvétele, kihelyezése és eladása. Ennek során átvették az ügyfelektől a termékek árát, kezelték a pénztárgépet és számlát is állítottak ki.

A bajai vádlott 2017 januárja és 2019. március 20. között, a vaskúti férfi pedig 2017. szeptember végétől 2019. március 20-ig rendszeresen elsikkasztotta a shopban árult termékek eladásából származó bevétel egy részét.

Az volt a módszerük, hogy a pénztárgépbe beütötték a megvásárolt termék árát, a vevőktől átvették a pénzt, de a "delete" gomb megnyomásával a pénztárgépből törölték a megvásárolt termék árát. Ezután "nullás" blokkot nyomtattak, az átvett pénzt pedig elsikkasztották.

A rendszeres sikkasztásokkal a bajai férfi 1,8 millió forint, míg a vaskúti vádlott 1 millió forint kárt okozott a benzinkútnak. A kút képviselője kérte is az okozott kár megtérítését, aminek biztosítására a Bajai Járásbíróság zárolta a sikkasztók ingatlan vagyonát.

A sikkasztóknak volt egy harmadik bűntársa is, aki hasonló módszerrel több mint 730 ezer forinttal rövidítette meg a benzinkutat. Ő még a nyomozás során kifizette a teljes kárt, így az ügyészség vele szemben közvetítői eljárásra utalta az ügyet.

A szabadlábon lévő, bajai és vaskúti vádlottakat a járási ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben azzal, hogy a bíróság kötelezze őket az okozott kár megtérítésére is. A vádlottak bűnössége kérdésében a Bajai Járásbíróság fog dönteni - adta hírül a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.