Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Adóhiányt eljárása során a büntetőbíróság is megállapíthat, ám a közigazgatási döntés, amivel az adóhatóság határozatát megsemmisítették, azt jelenti, hogy fontos bizonyíték esett ki a vád részéről a büntetőügyben - mondta Nagy István, a volt szocialista alelnök, Simon Gábor védője a lapnak.

Az érvénytelennek nyilvánított iratban a Közép-magyarországi Regio­nális Adó-főigazgatóság megbecsülte a Simonhoz kötött számlákon talált összegek után fizetendő adó mértékét, s ezzel kulcsfontosságú szerepet töltött be a volt MSZP-s ellen emelt költségvetési csalás vádjának alátámasztásában.

A vád szerint Simon Gábor a 2008 és 2012 között vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszám­láin ismeretlen forrásból több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást. A büntetőper február közepén folytatódik.

Fotó forrása: Shutterstock