Mint ismert, az ügyészség már eljárást indított a képviselő ellen, a vádirat lényege szerint Simonka György és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. Simonka tavaly novemberi meggyanúsítása idején az ügyészség azt közölte: a képviselő rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot. Később összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György azért, hogy a támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult NAV-vizsgálatokat leállíttassa. 8 év szabadságvesztegetésre tettek indítványt a képviselő ügyében.

A Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást a korrupciós bűncselekmény miatt indult büntetőügyben, és vádat emelt az országgyűlési képviselő valamint társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. Pénteken viszont újabb tétellel egészítették ki a Simonka György elleni vádiratot: az ügyészség állítja, hogy a politikus az alapügyben történt gyanúsítotti kihallgatása előtt tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított őt is érintő büntetőeljárásról, öt millió forint átadásával befolyásolta egy tanú vallomását és egy őrizetben lévő gyanúsítottat is rá akart beszélni – készpénz ígéretével – a neki kedvező vallomástételre.

Az ügyészség Simonka Györgyöt két rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntettével, míg a vallomástételben befolyásolt társát vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntettével vádolja, mindkét vádlottat, mint bűnszervezetben elkövetőt.