Sinkó a napilapnak úgy fogalmazott, sok múlna az önálló minisztériumon, mert minden egyes politikai döntésnek van közvetlen vagy közvetett hatása az emberek egészségére, illetve a rendszer működésére. Ezért nem mindegy, hogy a kormányüléseken képviseli-e valaki kellő felkészültséggel és érzékenységgel a területet. Most azt látni, hogy az emblematikus intézményként annak idején létrehozott Emmiben szinte egyetlen terület sem lehet elégedett a kormányzati képviseletével.

A szakember szerint radikális váltásra van szükség a kormányzati egészségpolitikában. 

Ma az egészségügyi ellátórendszerben nincs egyetlenegy olyan pont se, amely a szakma szabályai szerint működne. Gyakorlatilag áll a rendszer. Még a 2019-es teljesítményét sem tudja nyújtani.

 

Például ellehetetlenült az otthoni szakápolás, a díjtételek alkalmatlanok arra, hogy abból szolgáltatást tudjanak nyújtani - sorolta Sinkó Eszter.

A szakdolgozók hiánya naponta blokkolja az ellátást: műtétek maradnak el. Így aztán hiába adott a kormány 12,6 milliárdot arra, hogy az ellátók dolgozzák le a várólistákat, a pénznek csak az egyharmadát, egynegyedét tudták fölhasználni.

 

Most jön a nyár, amikor ki kellene adni az egészségügyi dolgozóknak is a szabadságát, nagy kérdés, ha ez megtörténik, ki fog műteni.

Az átlagfinanszírozással most a 2019-es teljesítményük átlagát kapják az intézmények, de abból az összegből is csak korlátozottan nyújtanak ellátást.

A betegek nem férnek hozzá a szolgáltatásokhoz, ezért tömegesen mennek el a magánegészségügybe. Ez tarthatatlan. Az ország gazdasági fejlettsége van olyan szintű, hogy egy jó színvonalú közellátás működjön. Ma ennek az elvárásnak a kormány nem tesz eleget.

 

Sinkó szerint így biztosan nem mehet tovább, az új kormánynak teljesen új pályára kell raknia a rendszert.

Mint fogalmazott,

az elmúlt 12 esztendő az amúgy is gyenge lábakon álló egészségügyet még mélyebbre süllyesztette.

 

Az egészségügy belügyi tárcához sorolásának híreiről Sinkó úgy vélte, még mindig nem értik, hogy ez egy speciális terület, amelynek az irányításhoz másfajta tudás, attitűd kell. Ugyan a működés operatívabb lehet így, viszont ha stratégiát is a belügy kezd alkotni, azzal már bajok lesznek.

Szerinte az ellátórendszert tényleg alapjaiban kell átszervezni, meg kell erősíteni a kórházon kívüli ellátórendszert is. Ezt követheti a kórházi ellátások összébb húzása. Összehangolt ellátásokkal lehetne a mostaninál lényegesen jobb minőségű szolgáltatást nyújtani - mondta a Népszavának.

A teljes interjú itt olvasható.