A kutatók 450, kínai vakcinával oltott alanynál mérték a vírus tüskefehérjéjének egy kulcsfontosságú részéhez, a receptorkötő doménhez (RBD) kötődő antitestek szintjét – azért ezt, mert ez a vírust ténylegesen semlegesíteni képes antitestek szintjét jelzi – legalább 14 nappal a második adag megkapása után, 2021. április 1. és június 21. között. A vizsgálat arra jutott, hogy az életkor emelkedésével csökken az antitestek szintje.

Az 50 év alattiak körülbelül 90 százalékánál volt jelen mérhető mennyiségben, de 60 éves kornál már a kínai vakcinával oltottak 25 százalékánál egyáltalán nem termelődött semlegesítő antitest, a 80 év felettieknél pedig ez az arány már az 50 százalékot is elérte - idézi a portál Ferenci Tamásnak, az Óbudai Egyetem biostatisztikusának és Sarkadi Balázsnak, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont orvos-biokémikusának a tanulmányát.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Sinopharm-vakcina a Magyarországon használtak közül összességében is a legalacsonyabb fertőzés elleni védelmet produkálta a vizsgált (tavaly január és június közötti) időszakban, de az idősebbeknél, akik itthon a legnagyobb arányban kaptak belőle, kifejezetten alacsony védettséget adott a fertőzés ellen. A 85 év felettieknél mindössze 43,1 százalékban védett a megfertőződéstől, még a vizsgált, az oltás beadásához közeli időszakban is.

A számos hiányosság ellenére engedélyezett Sinopharm-vakcinát tavaly februárban kezdték el Magyarországon alkalmazni. A hónapokkal ez után megjelent klinikai vizsgálati eredmények alapján a vakcina ugyan hatásos, de a vizsgálatokban alig vett részt idős ember, ráadásul kizárólag teljesen egészséges alanyokat vontak be.

arról a szakértők között is vita folyik, hogy mennyiben lehet megfeleltetni az antitestszintet a betegség elleni védettségnek. Az biztos, hogy egy az egyben nem fordítható le egyik a másikra, az egyes mérések eltérései miatt sem, illetve mert az immunrendszer az antitestes mellett sejtes immunválasszal is védekezik a megbetegedés ellen. Egyre több jel utal azonban arra, hogy az antitestszint elég jó indikátora lehet annak, hogy egy vakcina milyen mértékben alakít ki védelmet.