Szűkíteni kellett a támogatható vállalatok körét a technológiaváltást segítő Ginop-program újabb körében, a Ginop Plusz 1.2.3-as pályázaton - írja a Világgazdaság. A program így a felzárkóztatásra váró területek kisebb vállalkozásaira fókuszál – mondta a VG-nek Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke. A Ginop Plusz 1.2.1.-es konstrukció első szakaszában utólag duplázták meg az eredetileg 100 milliárd forintos keretet.

A napokban társadalmi egyeztetésre bocsátott folytatásnál hasonló bővítésre nem lehet számítani, emellett a mostani 100 milliárd forint nem az ország egész területére szól, a legfejlettebb régiókban működő, azaz a közép-magyarországi, nyugat- vagy közép-dunántúli cégek nem indulhatnak Nekik például a Magyar multi programban való részvétel ajánlja a szakértő.

A technológiaváltó programban csak régiók szerint van megkötés, iparági bontásban csaknem szabad a verseny: a termelő-gyártó iparvállalatok, köztük számos autóipari beszállító mellett labdába rúghatnak az építőipari vállalkozások, a kereskedők és a szolgáltatók, azaz lényegében a nehézipari szereplőkön kívül mindenki.

Bár a háromfős cégek  elmehetnek akár 99 millió forintos fejlesztésig, 49 fős létszámig a korábbi 299 helyett most már legfeljebb 135 millió forint támogatás kapható. A 249 fős létszámnál az előző kiírásban akár 899 milliós beruházást is meg lehetett célozni, az új változatban viszont 215 millió forint a plafon.