Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A társaság több mint egy évtizedes múlttal szervezi Szolnokon a közfoglalkoztatást, ezért az "Út a munkához" program végrehajtásában is meghatározó szerepet tölt be a kft - mondta Juhász Gyuláné, aki szerint tapasztalataik meglehetősen vegyesek a helyi álláskeresők közfoglalkoztatásra való kiközvetítésével kapcsolatban. "A segélyezési rendszerben évek óta nyilvántartott ügyfelek egy részéből ellenállást, felháborodást vált ki ez a lehetőség, holott a számukra folyósítható rendelkezésre állási támogatás 28 500 forintos összegét így munkabér válthatja fel, melynek mértéke a minimálbér, azaz 71 500 forint, illetve a szakképzettséget igénylő munkakörök betöltésekor 87 500 forint - fogalmazott az ügyvezető. A rövidebb ideje állást keresők ezzel szemben többnyire örömmel fogadják ajánlataikat - tette hozzá. Az eddig kiközvetítettek száma meghaladja az ötszáz főt, akik közül - különböző okokra hivatkozva - minden ötödik ember utasította el a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát. Ők viszont a szociális törvény előírásának megfelelően nem részesülhetnek tovább a korábbi ellátásban - tette hozzá. A "Munkalehetőség a Jövőért" Szolnok Nonprofit és Közhasznú Kft. idén már közel háromszáz embernek biztosított megélhetést. A város huszonöt önkormányzati intézményétől 120 főre kaptak munkaerőigényt, a munkahelyeket folyamatosan töltik fel. Eddig 116 munkanélkülit állítottak munkába, közülük felsőfokú végzettséggel tizenketten, középfokú végzettséggel nyolcvanhatan, míg általános iskolai végzettséggel tizennyolcan dolgoznak.