A kereskedelemben, sőt már egyes autóipari beszállító cégeknél is alkalmazzák a részmunkaidős foglalkoztatást. Nemritkán a cégvezetés arra is rábólint - mondta az elnök -, hogy egyes ágazatokban heti egy-két nap otthonról dolgozzon a munkavállaló. (Ömlik a pénz bérre a magyar boltokban.)

A Magyarországon dolgozó 4 millió 450 ezer főből mintegy 203 ezret foglalkoztattak részmunkaidőben tavaly a harmadik negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.  Ám a rugalmas foglalkoztatás nem merül ki a részmunkaidőben. A Magyar Távmunka Szövetség kutatása szerint Magyarországon a munkavállalók 3 százaléka távmunkás, holott az Ipsos felmérése szerint 37 százalékuk dolgozna így.

Be kell vonni az inaktívakat a munkaerőpiacra - hangsúlyozta Cseresznyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A kormány a Ginop 5.3.2-16 kódszámú uniós pályázat kiírásával kívánja ösztönözni a rugalmas foglalkoztatás elterjesztését - írja a Világgazdaság.

Fotó forrása: Shutterstock