A projekttel támogatják a foglalkoztatás-ösztönző gazdaságfejlesztést, illetve segítik a magasabb képzettséggel rendelkezők számára vonzó munkahelyek létrehozását. A vállalkozások számának növekedésével javul a gazdasági aktivitás is. A fejlesztést egyebek mellett indokolja, hogy több raktározási és logisztikai feladatot ellátó cég is jelezte betelepülési szándékát a déli iparterületre, igaz, szerződést eddig még nem kötöttek - mondta.

A kabinetvezető megjegyezte, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szolnoki ipari parkon kívül csak a törökszentmiklósi iparterület rendelkezik használható iparvágánnyal. A csaknem 11 hektáros területen egy 1580 négyzetméteres új raktárépület épül, továbbá korszerűsítik a meglévő épületeket, a csaknem 430 négyzetméteres irodaépületet. Az egykori laborépületet több mint 310 négyzetméteres szociális helyiséggé alakítják át és a mintegy 30 négyzetméteres porta is megújul. Emellett korszerűsítik az alapinfrastruktúrát, például a közműveket., és környezeti kármenetesítést is végeznek. (Jó hír jött a magyar vállalatoknak.)

A déli iparterületen több bérlő is működik, a mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó Claas Hungária Kft., a TDA WOOD Fafeldolgozó Kft., a személyszállítással foglalkozó PSL Hungary Kft. és a White PSL Transz Kft., a vetőmagtároló Taköv Transz Hungária Kft., az egyebek mellett generálkivitelezéssel foglalkozó LIMA-98 Kft., a műtrágya, nitrogénvegyület gyártásával foglalkozó Péti Nitrokomplex Kft., a készételeket gyártó Natural Meat Kft. és gépipari tanácsadó, közvetítő BDO Magyarország Kft.

A cégek összesen átlagosan mintegy száz embert foglalkoztatnak az iparterületen - közölte Szőke András, a déli iparterületet üzemeltető Törökszentmiklósi Térségi Építő Szerelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A nyilvános cégadatok szerint a Törökszentmiklósi Térségi Építő Szerelő és Szolgáltató Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2016-ban az előző évi több mint 35 millió forintról a duplájára, több mint 70 millió forintra nőtt. A cég 2015-ben 32 millió forint, 2016-ban 12 millió forint veszteséget könyvelt el.