Idén az első félévben jelentős számú, 183 közérdekű bejelentés, illetve panasz érkezett az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) - adta hírül a szervezet hírportálja. Az összegzés szerint a bejelentések több mint a fele (56 százalék) a helyi önkormányzatok működésével, gazdálkodásával, az önkormányzati vagyon kezelésével, illetve az önkormányzat hatósági feladatellátásával kapcsolatos témában érkezett (például közműberuházások, közmunkaprogramok, pályázati pénzek felhasználása, számlázási gyakorlat). A bejelentések közül 54-et a számvevők az elektronikus postafiókunkra kapták.

A félév során összesen 14 névtelen bejelentést érkezett. (A törvényi előírások alapján a névtelen bejelentések vizsgálata mellőzhető.) Minden második bejelentést magánszemélyek tették, míg önkormányzatoktól vagy civil szervezetektől is mintegy kéttucat jött.

A bejelentőket - amennyiben az ÁSZ-t a hatáskörét érintő témában keresték meg - az ügyintézési határidőn belül tájékoztatták, hogy ellenőrzési terv alapján végzik ellenőrzéseiket, ezért a bejelentésekben foglaltakat az ellenőrzések tervezésekor hasznosítják majd.