A Magyar Orvosi Kamara a jelenlegi 27,6 ezer forintról 48 ezer forintra emeli januártól az éves tagsági díjat - írja a Népszava. Az emelés mellett egészen érdekes érvelés hangzik el. Eszerint a kamarának volt némi szerepe abban, hogy jelentősen nőtt az orvosok bére, ezért ideje ebből egy keveset visszacsorgatni.

További magyarázat, hogy a szervezet enélkül pénzügyileg ellehetetlenül. Arra a kérdésre, hogy milyen pluszszolgáltatást akarnak adni a több pénzért, hallgatás a válasz - mondták el a napilapnak nevük elhallgatását kérő informátorok.

A helyzet az, hogy aki nem kamarai tag, az nem kaphat praktizálási engedélyt. A díjemelést azért is kifogásolják az érintettek, mert a kamara működéséről szóló információkat csak pereskedés útján tudják megszerezni, ezért jó páran úgy vélik, hogy a szervezet egyetlen célja, hogy eltartson néhány megélhetési vezetőt.

A gyógyszerészek eközben öt-tíz százalékos kamaraidíj-csökkenésre számíthatnak, a szakdolgozóknál pedig lényegében nem változik az éves tarifa - tudta meg a Népszava.

A nyitókép forrása: Shutterstock.com