Az idei évben 529 pályázót támogatnak a tanyafejlesztési programból, összesen 3,487 milliárd forinttal. Az eredetileg tervezett 2 milliárd forintos idei támogatási forrást a vidékfejlesztési tárca 3,5 milliárd forintra emelte. A legtöbbet Budapest V. kerülete kapja, hiszen négy pályázatával több mint 226 milliót nyert.

A pályázatok - amelyek közül egyet Belváros önkormányzata, egyet a kerületi vagyonkezelő, egy másikat a városüzemeltető, egyet pedig a városfejlesztő kft. adta be - mindegyike tanyai termékek piacra jutásának elősegítésére irányul. Ez azt jelenti, Budapesten túl a megyei jogú városokban is a belvárosi cégek egyengetnék a tanyasi termékek útját a helyi piacokon.

Forrás: nakvi.hu
Kép: Nagyobb méretért kattintson az ábrára!

Óriási volt az érdeklődés a tanyafejlesztési program iránt az idén, ez abból is adódhat, hogy az utóbbi tíz évben a tanyán élők száma mintegy 240 ezerről 300 ezerre nőtt - mondta a vidékfejlesztési miniszter a programról rendezett sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor közölte: a program forrásaira az idén több mint 1000 pályázat érkezett. Ezek közül 778 felelt meg a formai és jogszabályi feltételeknek, 4,4 milliárd forint támogatási igénnyel. Fazekas Sándor a sajtótájékoztatón kiemelte: alapvető cél, hogy a tanyákon a termelési funkciók erősödjenek, a program a tanyagazdaságok működtetését kívánja ösztönözni, illetve azokat segíteni, akik életvitelszerűen a tanyán élnek. Ezért kiemelt módon támogatja a tanyasi termékek piacra jutását, például 17 terepülésen épült helyi termelői piac.

Az MTI tudósításából kiderül az is, hogy az életkörülmények javítása szintén fontos feladat, ezért támogatták például az utak rendbetételét, a villanyhálózat kiépítését. A pályázatok elbírálásánál a fiatalok kiemelt helyzetben voltak. Mindez lehetővé teszi a vidéki munkanélküliség csökkentését, a tanyák népességmegtartó erejének növelését - hangoztatta a tárcavezető.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelő államtitkára elmondta, hogy a program széles körű megismertetése érdekében hat megyében - az ország alföldi tanyás térségeiben - tanyaroadshow-t indítanak. A népszerűsítő rendezvényeket, konferenciákat minden érintett megyében, egy-egy pályázaton nyertes településen szervezik meg. A roadshow befejeztével pedig egy tanya-munkacsoporti ülést tartanak, ahol összegzik a program eddigi tapasztalatait - mondta az államtitkár. Közölte: a tanyafejlesztési programot jövőre is folytatják.

A szaktárca adatai szerint a Tanyafejlesztési Programra összesen 1851 pályázat érkezett eddig - 2011-ben, 2012-be és 2013-ban -, ebből 1396 felelt meg a követelményeknek, és esett át értékelésen. A VM által befogadott pályázatok támogatási igénye összesen 8,887 milliárd forint volt. A támogatást nyert pályázatok száma 963 volt, amelyek összesen 5,871 milliárd forint forráshoz jutottak. Az utóbbi tíz évben a tanyán élők száma mintegy 240 ezerről 300 ezerre nőtt.

Erre költik a támogatást - válaszolt az V. kerület

Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot , ahol termelői, tanyai áruk megjelenésének adnának helyet - válaszolta kérdésünkre az V. kerületi önkormányzat sajtóosztálya. Mint írják, ezzel elősegítenék, hogy a termelők egyre nagyobb számban jelenhessenek meg a fővárosi piacon, a budapesti lakosság friss élelmiszerhez jusson, és azt, hogy a minőségi magyar árut színvonalas környezetben vásárolhassák meg a helyiek.

"Az épület alapos korszerűsítést igényel, ezért pályáztunk a Tanyaprogramon, az elnyert összegeket teljes mértékben a felújítására fordítjuk. A támogatásból kialakítanánk a szagelszívást a galérián, minden egyes üzlethelyiségbe bevezetnénk a gázt, korszerűsítenénk a fűtést és az elektromos hálózatot, valamint akadálymentessé tennénk a csarnok egész területét. A vásárcsarnok felújítása után a vidéki termelők a csarnok földszintjén árulhatják majd termékeiket, a galérián pedig - nyugat-európai mintára - kisebb éttermek, büfék várnák a vásárlókat. Ezzel lehetőség nyílna a tanyasi termelők számára, hogy a csarnokban árusíthassanak, a fővárosban élők és a kerületi lakosok pedig olyan termékekhez juthatnak hozzá, melyet nyugodt szívvel fogyaszthatnak" - írta a Belváros sajtóosztálya válaszában.