Két pontos mérséklődés után 2022 második negyedévében 3 pontos értéket vett fel a K&H kkv bizalmi index, amely a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapra szóló várakozásait vizsgálja. Az index folytatja a csökkenő trendet, amely 2021. második negyedéve óta tart, a mutató elérte az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét. A mostani csökkenés ugyanakkor jóval szerényebb, mint az elmúlt negyedév 6 pontos visszaesése.

„Ennek oka, hogy a kkv szektoron belül a legnagyobb, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalkozások esetében látható egyedül a várakozások jelentősebb, 17 pontos romlása. A mikro- és kisvállalkozások esetében inkább stagnálás, kivárás tapasztalható” – értékelte a legutóbbi eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Az index eredményei a szektorok között is komoly eltérést mutatnak. A szolgáltató cégek várakozásai az előző negyedévben történt nagy, 9 pontos visszaesést követően javultak, és jelenleg 7 ponton vannak. Az ipari cégeknél tovább gyengültek a várakozások, de még mindig a pozitív tartományban, 3 ponton maradtak.

A kereskedelmi cégek látják legborúsabban a következő egy évet, esetükben ugyanis jelentős, 13 pontos esés történt. Ezzel a várakozásaik beléptek a negatív tartományba és jelenleg -7 ponton állnak.

 

 

 

Kép: K&H

A vállalkozások életét meghatározó tényezők közül a közterhekre vonatkozó kilátásokban / vélekedésekben látható számottevő negatív elmozdulás: 7 pontos visszaeséssel jelenleg -12 ponton áll.

Ezzel egymás után negyedik alkalommal csökkent a részindex értéke, de ami még ennél is látványosabb, hogy a két évvel ezelőtti 33-as értékről jutott el a jelenlegi negatív szintre. E mögött az áll, hogy eltűntek a közterhek enyhülésére vonatkozó várakozások, minden cégméretnél erősödött azok aránya, aki a következő egy évben magasabb kiadásokra számítanak.