Bruttó 70 milliárd forintba kerül az atlétikai világbajnokság, ugyanakkor a szervezők előre láthatóan ennek duplájára becsülik a bajnoksághoz köthető bevételek összegét. 

 

  • Közel bruttó ötvenmilliárd forint jelent meg a világbajnokság közbeszerzéseinek lebonyolításáért felelős Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség honlapján.
  • Ehhez jött hozzá mintegy bruttó 20 milliárd forintos állami támogatás a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. számára, hogy Budapest elnyerte a rendezés jogát.
  • A budapesti atlétikai világbajnokság teljes költsége így 70 milliárd forintot tesz majd ki.

Ingyen is szurkolhatunk az atlétikai vb-n

2023-ban Magyarország ad otthont az atlétikai világbajnokságnak. A személyi jövedelemadóról szóló törvény adómentes juttatásként említi a sportrendezvényre szóló belépőt. A juttatás megvalósítása munkáltatói oldalról többféleképpen lehetséges. Bővebben>>>

Hatvanmilliárd forintnyi gazdaságélénkítő haszon

A rendezvény közvetett gazdasági hatását 59,5 milliárd forintra becsülte a PwC független hatástanulmánya a pályázat idején. Az összeg azóta jelentősen megnőtt a koronavírus-világjárvány és az infláció hatására – írja a Magyar Nemzet.

A keresletnövekedés és a többlettermelés, amelyet a világbajnokság idézett elő, pozitívan hat a kereskedelem, a szállítás és a távközlés hazai ágazataira.

A vb legnagyobb hazai nyertesei lehetnek a budapesti és a vidéki vendéglátósok, a rendezvényszervezők, a  taxisok, a szállásadók, illetve a boltosok.

A 70 milliárd forintos költségvetés döntő hányadából a hazai kis- és középvállalkozások profitálnak, amelyeknél költekeznek a szervezők.

Lehetőség szerint minden eszközt, szolgáltatást magyar eladóktól és beszállítóktól vásárolnak, ami több ezer magyar családnak jelent bevételt az atlétiai vb előtt és alatt. 

Féláron kaphatunk jegyet az atlétikai vb-re – ehhez a következőt kell tennünk

Több futó már az év első napján megkapta az augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokságra kedvezményes jegyvásárlásra jogosító kupont, mert aktív sportolással kezdte az évet. Bővebben>>>