Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az atlétikai vébé összes közvetlen költsége 38,1 milliárd forint - áll a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság gazdasági hatásait elemző tanulmányban. A PwC által készített dokumentumot a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja küldte el a 24.hu közérdekű adatigénylésére.

Úgy kalkulálnak, hogy a vébé összesen 166 ezer látogatót vonz, fele-fele részben magyarokat és külföldieket. Az utóbbiak átlagosan 3,9 napot töltenek Magyarországon, napi kiadásuk 25 ezer forint lesz, azaz összesen 8,25 milliárd forintot költhetnek el itt.

Ezek a legfontosabb számok, amelyeket a tanulmány bemutat. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a verseny közvetlen költségei azért ilyen alacsonyak, mert például csak az ideiglenes infrastrukturális beruházásokat számítja be (például a stadion bővítését), mert az atlétikai központ megépítését a Csepel-sziget északi végén a versenytől függetlenül megvalósuló beruházásnak tekinti. Emellett az új fővárosi vezetés csak egy 50 milliárdos egészségügyi fejlesztésért cserébe támogatta a vébé megrendezését, a kormány pedig belement ebbe.

A 38,1 milliárd forintos bruttó számlán az előrejelzés szerint 3,1 milliárdos jegy-, valamint 3,9 milliárdos egyéb bevétel társul. Ez azt jelenti, hogy a rendezéshez szükséges állami támogatás mértéke - optimális esetben is - 31,1 milliárd forint. Ugyanakkor minden tétel komolyan vehetőségét azonnal jelzi, hogy a készítéskor 282,8 forintos dollárárfolyammal számoltak. Az MNB középárfolyama most éppen 307,7 forint.