"Danke sehr, Herr Storck. Alles Gute! // Mindent köszönünk, Herr Storck. Minden jót!" - írta Orbán Viktor a közösségi oldalon.

Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel  bontott szerződést, a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő - idézi az MTI a sportvezetőt.

Bernd Storck az MLSZ honlapján olvasható nyilatkozatában megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott az ország futballjának sikeréért, és részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon.

Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk

- fogalmazott Storck.