A rendőrségnél súlyos létszámhiány lehet a következménye a kötelező koronavírus elleni védőoltás elrendelésének – a szakszervezetek szerint. A Belügyminisztériumban viszont semmi ilyesmire nem számítanak. Adataik szerint a rendőrségnél 68,9 százalék az átoltottság, és nem várható létszámhiány az intézkedés nyomán - hangzott el a műsorban.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap jelentette be az új járványügyi intézkedéseket, miután a magyar átoltottság uniós átlag alatti. Az állami intézményeknél kötelező lesz az oltás felvétele, a versenyszférában a munkáltatókra bízzák, hogy kötelezővé teszik-e a dolgozók számára a védőoltást. A rendvédelmi szakszervezetek szerint most sincs elég rendőr és tűzoltó, az intézekdéssel még nagyobb lesz a hiány, illetve kaput nyit azoknak, akik eddig is leszereltek volna, de a veszélyhelyzet miatt nem tehették meg.

A versenyszférában Mészáros Lőrinc cégcsoportja már bejelentette, hogy nem írják elő az oltást, a többség azonban egyelőre kivár. A kereskedelmi alkalmazottak érdekképviselete szerint, ha a dolgozóktól elvárják az oltást, akkor kérjék a vevőktől is.