Egymástól függetlenül két forrás is megerősítette a Bruxinfónak, hogy az Európai Bizottság nagyon rövid időn belül úgynevezett adminisztratív levelet küld a magyar hatóságoknak az atomtörvény tavaly decemberi módosításával összefüggésben. A levelet már korábban megírták, de egy belső döntés értelmében csak a pénteki máltai informális EU-csúcs után küldik el Magyarországra.

Az adminisztratív levél nem egyenlő a hivatalos felszólító levéllel, ami a kötelezettségszegési eljárás elindítását jelentené. Erről egyelőre nincs szó. Bár a bizottság eredetileg a hazai nukleáris hatóság függetlensége csorbításának gyanújával vizsgálta a jogszabályt, egy nevének mellőzését kérő forrás szerint az adminisztratív levél megírásának és elküldésének a törvénymódosítás hivatalos bejelentésének elmulasztása az oka - írja a Bruxinfo.

Az Országgyűlés december elején szavazta meg a törvényszöveget, ami arra hatalmazza fel a kormányt, hogy saját hatáskörben, rendelet kibocsátásával egyedileg eltérjen az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezésről szóló döntéseitől. Az Európai Bizottság Jávor Benedek magyar EP-képviselő és a Greenpeace megkeresésére szinte azonnal vizsgálni kezdte, hogy a törvény összhangban áll-e az Euratom Szerződés rendelkezéseivel.

Jegelték a döntést

A Bruxinfo szerint egyes brüsszeli megfigyelők közvetlen összefüggést vélnek felfedezni az atomtörvény módosítása és a Paks 2. beruházásra vonatkozó állami támogatási vizsgálatnál a döntés meghozatalának elhalasztása között. Brüsszelben nyílt titok, hogy a testület eredetileg december 7-én tervezte a döntést az ügyben, ám ezt végül meghatározatlan időre elhalasztották.

Ha tényleg az atomtörvény módosítása volt az oka a halasztásnak, akkor a Bruxinfónak nyilatkozó források szerint az állami támogatásról sem hoz döntést addig Brüsszel, amíg a magyar fél nem állítja vissza a korábbi állapotot.

Általános várakozások szerint az Európai Bizottság nem fogja tiltott állami támogatásnak minősíteni a paksi beruházást, és bizonyos garanciák ellenében zöld jelzést ad majd a projekt konstrukciójának. Egyesek azt is tudni vélik, hogy politikai szinten tulajdonképpen már meg is született a döntés, és legkésőbb február végére tippelik ennek formalizálását.