Arról, hogy miként válik sikeressé a napelem Svácban például egy parkokóban, vagy hogy mit jelent a 2500 méter feletti magasságban lévő infrastrtuktúrákra állóra telepített napelemes rendszer, illetve hogy ezek a gátakra installált rendszerek miként teljesítik túl az elvárásokat, korábban már írtunk. A PV Magazine viszont mindezek eredőjét vette elő: a svájci törvényhozást illetően számolt be egy energetikai döntésről.

Svájcban az Államok Tanácsa a napokban úgy döntött, hogy az új épületekre vonatkozó fotovoltaikus követelményekről és a fotovoltaikus erőművek egyszerűsített engedélyezéséről, valamint az alpesi felvidéki fotovoltaikus rendszerek támogatásáról új szabályokat kell megalkotnia. A klímavédelmi célokat rendezni hivatott gleccseroffenzíva - melyet nyugodtan lehetne napenergioffenzívának is nevezni -  nagy többséggel át is ment a parlamenten és az államtanácson.

Az egyik elfogadott tétel szerint támogatásban részesülnek azok a magas-Alpokba telepített és még épülő napelemes erőművek, amelyek még nem termeltek meg 2 TWh energiát, de előírás lesz az új épületek napelemes kötelezettsége és az is, hogy egyszerűsíteni kell a napelemes rendszerek engedélyezését.

Az építkezéseket is felgyorsítják: az alpesi fotovoltaikus erőművek gyorsabb megépítése érdekében a beruházási költségek 50-60 százalékának egyszeri kifizetését, illetve gyorsított jóváhagyást követel a szövetségi kormánytól az államtanács. Ennek az a műszaki oldalról az előfeltétele, hogy a napelemes rendszerek évente  legalább 10 GWh napenergiát biztosítsanak úgy, hogy ennek minimum a 45 százalékát a rendszerek a téli hónapokban termeljék. További követelmény, hogy e napelemes rendszereket 2025 végéig legalább részben már rá kell kötni a hálózatra.

A cél egyértelműen az, hogy nagyobb lendületet kapjon a téli áram termelés. A terv az, hogy mindennek a parlament őszi ülésszakában törvénnyé kell válnia, és hatályba kell lépnie. A "motivációs csomag" 2025 végéig lenne érvényben, majd azután az energia- és áramellátásról szóló általános rendelet volna rá érvényes, melyet a parlament jelenleg is tárgyal.