Uniós irányelv alapján idén augusztus 2-ától két hónapos szabadság járna a szülőknek - írja az Azénpénzem.hu. Az 2019 tavaszán elfogadott elvárások között szerepel még a rugalmas munkarend és az apáknak is kötelezően kiadandó legalább 10 napos távollét. Miközben Ausztriában az elsők között reagáltak, a magyar kormány egyáltalán nem lépett.

A munka és a családi élet összeegyeztetését szolgáló szabályokat 2019 tavaszán fogadták el az Európai Parlamentben. A tagállamok szakminisztereivel informálisan egyeztetett új jogszabály minimumszinteket állapított meg a szabadságra. Az irányelveket a tagállamoknak három éven belül kell átültetniük saját jogrendjükbe.

Számos kedvezmény

A szabályok közt szerepel, hogy legalább tíznapos apasági szabadságot kell adni, a betegszabadsággal megegyező bérezéssel a gyerek születésekor.

Évente két hónap szülői szabadság jár mindkét szülőnek, az erre az időszakra kapható bért a tagállamok határozzák meg.

Évente öt nap gondozói szabadságot kell adni a háztartásában beteget, időset ellátónak. Rugalmas munkarend, távmunka adható a dolgozó kérelmére. Ezzel kapcsolatban ellvárás, hogy az elbíráláskor a munkáltató ne csak saját szempontjait vegye figyelembe.

A szabályokat a tagállamoknak három éven belül kellett elfogadniuk, ám a magyar kormány azonban eddig egyáltalán nem lépett az ügyben. Tény egyébként, hogy az itteni előírások három évvel ezelőtt több uniós tagállam gyakorlatánál is kedvezőbbek voltak. Ez az előny azonban mára teljesen eltűnt.