A fuvarozó vállalkozók január 1-jétől nem vehetnek részt a Széchenyi-kártya konstrukcióban. Ez a döntés súlyosan érinti ezt a kört, hiszen a kisvállalkozások likviditási gondjait enyhítő hitellehetőséget igénybe vevők tíz százaléka fuvarozó. A 2003. évi költségvetésben a kis- és középvállalkozói célelőirányzaton belül kétmilliárd forintot szavaztak meg a konstrukció támogatására. A kamat- és a garanciadíj-támogatás mértékéről a kormánynak kell dönteni. A javaslat szerint a jelenleg igényelhető 500 ezres és egymilliós hitelkártyánál maradna a kamat ötszázalékos állami támogatása (ennyivel csökken a Bubor+6 százalékos kamat). Az elképzelések szerint július 1-jétől ötmillió forintos felső határral működő konstrukciónál pedig egymillióig 5, a felett pedig 3 százalék lenne a kamat - mondta Bíró Fruzsina, a Széchenyi-kártyás konstrukciót működtető Ka-Vosz Rt. vezérigazgatója.
QP | Quality Placement