Most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni, érzem, hogy holnap már többé nem lehet - már egy hete a Kovács Kati-dal kezdősorai járnak a fejemben. A tegnap esti Moody's bejelentés a magyar adósság bóvlivá leminősítéséről, majd az NGM erre adott péntek reggeli reakciója pedig csak megerősítette bennem, hogy ez így nem mehet tovább. Az már egy másik kérdés, hogy kinek kellene elrohannia - ha már az ország és annak lakói nem tudnak, maradásra vannak ítélve. Kézenfekvő megoldás, hogy a piacok által megbuktatott gazdaságpolitika vezénylő tábornokának - aki legutóbb már az 1945-1947-es újjáépítéssel állította párhuzamba saját eredményes ténykedését - kellene távoznia.

Már hónapok óta benne volt a levegőben - az amúgy meglehetősen nehezen definiálható kör, a "londoni elemzők" pedig kórusban harsogták -, hogy hiteles és tartós elköteleződés hiányában Magyarország számára következik mindhárom nagynál a befektetésre nem ajánlott kategória. Mindnyájan tudtuk, hogy magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálásával csak időt, hozzávetőlegesen egy esztendőt vásárolhat magának az Orbán-kormány. Ez az idő azonban eltelt, az eredmény pedig meglehetősen ellentmondásos, összességében elégtelen.

Ugyan némi joggal kérdezi az NGM, hogy a piacok miért nem értékelik a sok makrotényt: 2011-ben többlettel zár a költségvetés, a folyó fizetési mérleg masszívan szufficites, az áht hiánya végre a GDP 3 százaléka alá megy, még nő a gazdaság, a 2012-es költségvetésbe pedig a GDP egy százalékára rúgó tartalékrendszert tettek be. Erre viszont Brüsszeltől Washingtonig az a válasz, hogy mi lesz a növekedéssel, a kiszámíthatósággal és az elemi szabályok, valamint az intézményi függetlenség tiszteletben tartásával.

Ráadásul egy időre úgy tűnt, hogy sok minden még rendbe jöhet. Matolcsy György 2011. március elsején előállt a Széll Kálmán tervvel. Ahogy egy elemző fogalmazott: a Széll Kálmán terv jóléti lefaragásait akár az IMF is írhatta volna (© by Bebesy Dániel). Bár a tárca saját értékelése alapján mind időarányosan, mind abszolút értékben jól ál a megvalósítás, az érdemi szerkezeti reformlépések nem látszanak, késnek vagy pedig félrecsúsztak. Ez pedig nem jó hír az ezer főre jutó ezer devizahiteles (© by Sebők Miklós) országának. A szócséplés is csak ront a helyzeten (az NGM szerint "a Moody's értékelésének semmilyen valós alapja nincs, a magyar kormány nem tudja azt másképp értelmezni, mint a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként"). Az MNB megszállásának esetleges folytatása, a Költségvetési Tanács tartós elerőtlenítése pedig már csak hab a tortán - a dolog szépséghibája, hogy mindkét lépést még sokáig és sok módon felemlegetik a piacok és a nemzetközi szervezetek egyaránt.

A Moody's döntése 15 évet visszavitt minket az időben, mivel Magyarország legutóbbi 1996 decemberében forgott a bóvli szinten. Euróválság és globális pénzügyi problémák ide vagy oda, ez nem jó jel. Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy a bóvliban is van élet - csak éppen "non est ita", azaz nem olyan. Erre ragyogó példa Románia, amely a készenléti hitelcsomag után elővigyázatossági hitelmegállapodást tudott kötni az IMF-fel, csakhogy közben folyamatosan egyeztetni kényszerül a "végső hitelezővel". Ezt is jó lesz a magyar kormánynak a fejébe vésnie. Igaz, más út nem nagyon látszik - talán már Matolcsy nélkül.

A szerző Domokos László, a Napi Gazdaság lapszerkesztője