Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg az a belügyminisztériumi rendelet, amely módosítja a az állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén elhelyezett szolgáltatásazonosító felhasználásával ellenőrizhető jogosultságok köréről szóló korábbi jogszabályt. Új elemként kerül be, hogy a személyi igazolvány tároló elemén elhelyezett szolgáltatásazonosító pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is használható majd.

Ez a jogszabály-módosítás lehet az egyik eleme annak a sorozatnak, amely a Magyar Bankszövetség tavaly novemberben kiadott javaslatcsomagjában is szerepelt már.

Fontos lenne az, hogy a digitalizált ügyintézési kapukat összekapcsolják, ne beszkennelt pecsétes papírokkal rohangáljanak az ügyfelek az egyik digitális ügyintézési helyről a másikra - mondta akkor Becsei András, a bankszövetség akkori elnöke, jelenleg alelnöke a szövetség sajtótájékoztatóján.

Jelasity Radován, aki akkor még alelnök volt, jelenleg pedig a bankszövetség elnöke, szintén kiállt a digitalizáció mellett. "Senki sem akarja jobban a digitalizációt, mint a bankok" - hangsúlyozta a bankár. Ez ugyanis költségcsökkentést, hatékonyságjavulást jelent. Azt is kiemelte: fontos lenne, hogy az adatbázisokat összekapcsolják, például az adóhatóság és más hatóságok rendszerét a bankokéval. A hitelintézetek ilyen információk birtokában jobb kondíciókat tudnának kínálni a jó ügyfeleknek.

A mostani BM-rendeletet újabb jogszabály-módosítások követhetik, ha a kormány is elfogadja a bankok érvelését. Ezek egyebek mellett összekapcsolhatnak olyan állami rendszereket a banki rendszerekkel, mint az Ügyfélkapu, a NAV vagy a földhivatal adatbázisai, hogy az ügyfelek otthonról intézhessék el kényelmesen a hiteligénylést vagy más banki ügyeket.