"Minden nehézség ellenére Magyarországot nem törte meg a járvány" - mondta a Facebook-oldalára feltöltött videójában a frissen kormányszóvivőnek kinevezett Szentkirályi Alexandra.

Szentkirályi megemlíti, hogy minden beteget el tudtak látni, mindenkinek jut vakcina és a lakosság nagy része már felvette az oltást is. (Pénteken 3360 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki Magyarországon, a kormány hivatalos oldala szerint egy nappal korábban is ennyit, 3361 főt. Eddig több mint 39 ezer ember vesztette életét a koronavírus miatt hazánkban - a szerk.)

Emellett kiemelte, hogy a járvány ellenére a gazdaság növekedő pályán áll, nő a foglalkoztatottak száma, ezért teheti meg a kormány, hogy további emelje az egészségügyisek, a rendőrök vagy a katonák bérét.

Ezért januártól újabb 21 százalékkal nő az ápolók bére és folytatódik az orvosok béremelési programja is, amelynek köszönhetően átlagosan két és félszeresére nő az orvosok fizetése - mondta a kormányszóvivő.

Szentkirályi a videóban elmondta, további 20 százalékkal nő a szociális, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére, illetve 10 százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok, a rendőrök és a katonák, továbbá februárban 6 havi pluszjuttatást, fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók.