Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarországon tavaly 500 hektárral kisebb területen termesztettek dinnyét 2016-hoz képest, így csak körülbelül 5000 hektáron volt a lédús gyümölcsből. A csökkenés oka az előző év átlagosnál rosszabb időjárása volt, mivel a július-augusztus túl csapadékos volt, csökkent a kereslet, ami alacsony árakat eredményezett - derül ki a Fruitveb összesítéséből.

2017-ben a termőterület 70 százalékán, mintegy 3500 hektáron termeltek hibrid dinnyét. Az oltott dinnye aránya 80 százalék körül alakult. Az oltott dinnyék termésbiztonsága jobb, 45-65 tonna/hektár terméssel lehet számolni, népszerűségük ezért egyre nő a termelők körében. Így tavaly a betakarított mennyiség görögdinnyéből 205 ezer tonna volt - írja a portál.

Idén Európában is visszaesett a termelés. Spanyolországban közel 10 százalékkal, 2000 hektárral csökkent a termőterület, míg Olaszországban a területcsökkenés még jelentősebb, 12-15 százalék körüli volt. Ez főleg az exportcélú termelést érinti. Görögországban és az összes többi balkáni országban átlagosan legalább 10 százalékos az idei csökkenés.

Magyarországon is csökkent a termőterület, 2017-hez képest, csak 4 600 hektár körül van. A területcsökkenés főleg az ország déli részén lévő termőkörzeteket érinti. Csökkenés várható a "dobozos" méretű magvas és magnélküli dinnyéknél, de ez inkább az exportot érinti. Itthon a boltokban inkább közepes méretű, korai gömbölyű és hosszúkás, valamint a sötét magnélküli dinnyék lesznek.

A Piaconline.hu adatai szerint a görögdinnye ára a piacokon 298-500 forint között mozgott az elmúlt hetekben.

Ez vár a sárgadinnyére

Tavaly összesen 500-550 hektár körüli termőfelület volt sárgadinnyéből. De az időjárás kedvezett a gyümölcsnek, viszont a magasabb termés miatt estek a termelői árak. Pozitívum, hogy egyre több áruházlánc forgalmazott nagyobb mennyiségű sárgadinnyét 2017-ben, mint az előző években. Az áruházláncoknak köszönhetően már van a szervezett export is - írja a szakportál.

Azt jósolják, hogy idén még nagyobb, 600-650 hektárnyi területen ültettek sárgadinnyét. Ez viszont találkozik a keresleti oldal elvárásaival is: az áruházláncok a tavalyi pozitívumok miatt nagyobb mennyiségű sárgadinnyére tartanak igényt.

A sárgadinnye májusi ára 398-800 forintos ársávban mozgott a piacokon.

A hazai dinnyeágazat ezek alapján jobb állapotban van, mint a magyar bogyósgyümölcs-szektor.

A fotó forrása: AFP Photo/Roberto Schmidt.