Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a jövő év közepén először a nem-konvencionális eszközök visszavonására, illetve az egynapos kamatok (kamatfolyosó) lassú emelésére kerülhet sor. Úgy vélte, az alapkamat lassú, fokozatos növelése 2020 közepén kezdődhet el.

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője kiemelte, hogy a jegybank továbbra is az inflációs folyamatokat tekinti elsődleges sarokpontnak. Az Equilor szakértői a jelenlegi folyamatok alapján 2,9 százalék körüli éves, átlagos inflációt várnak, ami magasabb a jegybank legutóbbi előrejelzésében szereplő 2,8 százaléknál, de a 3 százalékos inflációs cél alatt van. Amíg nem áll fenn az inflációs cél túllövésének esélye, a döntéshozók nem fognak érdemben változtatni a monetáris politikán - közölte.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője arra számít, hogy az alapkamat akár 2019 végéig is 0,90 százalék maradhat, miközben a nem-konvencionális eszközökre vonatkozó normalizálás már lényegében a szeptemberi döntések 2019 januári életbe lépésével párhuzamosan folyik majd.

Képünk forrása: Shutterstock