Elképzelhető, hogy nem egyszeri alkalomra szól a szigorított áfa-ellenőrzés - jelentette ki a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a magyar bevallások uniós elszámolással történő egyeztetése kapcsán, amely miatt a más EU-tagországokkal külkereskedelmi tevékenységet folytató cégek jelentős késéssel kapják meg a visszaigényelt áfát. Katona Tamás szavaiból kiderült: a szigor fennmaradása annak függvénye, hogy milyen következtetésekre jutnak a mostani vizsgálatokkal kapcsolatban. Az első tapasztalatok szerint célszerű volt az ellenőrzést elrendelni. A tárca az APEH elnökétől azt kérte, hogy azokat a kisvállalkozásokat, amelyeket érzékenyen érint az adóvisszatérítés késése, vegyék előre az ellenőrzésben. Szakértők azzal számolnak, hogy mintegy százmilliárd forintnyi áfa visszatérítése tolódhat ki 2005 elejére. Ezzel kapcsolatban Katona Tamás elmondta: ha jövőre át is csúszik valamennyi áfavisszatérítés, az az idei eredményszemléletű költségvetési hiányt nem befolyásolja. A Pénzügyminisztérium szerint egyébként mintegy 200 milliárd forinttal javítja az EU-val külkereskedő cégek egy részének likviditását az áfabevallási rendszer uniós szisztémára való átállítása, vagyis az, hogy az áfavisszaigénylést az adózó maga állapítja meg és bevallásában maga vonja le.