A kormány 2010 óta nagy erőkkel dolgozik a felsőoktatás nemzetköziesítésén, ennek eredményét pedig jól mutatja az is, hogy Magyarország a török diákok körében mára a 12. legnépszerűbb külföldi tanulási célponttá vált - mondta Szijjártó Péter, a Mahmut Özert török oktatási miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.

Aláhúzta, hogy idén több mint ezer török hallgató tanul hazánkban, tizenhat magyar egyetem rendelkezik török partnerekkel, közöttük folyamatos az oktatók és hallgatók cseréje, két intézményben működik turkológia szak, míg az Ankarai Egyetemen hungarológiát lehet tanulni.

Hozzátette: az együttműködést a tervek szerint kiterjesztik a középfokú oktatásra is, ami a szakképzés színvonalának javulását vonhatja maga után.

A felek felsőoktatási együttműködési megállapodást írtak alá a 2023-2025 időszakra vonatkozóan, és ennek keretében a kormány évi 150-ről 200-ra növeli a török hallgatóknak adható ösztöndíjas helyek számát, s a jelen kor kihívásaira reflektálva ebbe az orvosi és a nukleáris képzés területe is belekerül.

A miniszter az Erasmus-üggyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy úgy látja, az Európai Bizottságon "a hungarofóbiának újabb tünetei kezdenek megjelenni", az alapítványi tulajdonú magyar egyetemeknek szánt források felfüggesztését pedig "minden alapot nélkülöző, felháborító és visszautasítandó döntésnek" minősítette.

"Mi soha nem fogjuk azt engedni, hogy a magyar diákok, egyetemi hallgatók legyenek a kárvallottjai bármilyen brüsszeli döntésnek, ezért ha nem sikerül tisztázni ezt a furcsa helyzetet, akkor a magyar költségvetésből fogjuk fedezni a magyar diákok ösztöndíjait" - ismételte meg a tárcavezető a miniszterelnök reggeli rádióinterjújában elhangzottakat.

Orbán Viktor szerint a "brüsszeli frusztráció" csapódik le az Erasmus-ügyben

A miniszterelnök szerint a hallgatók a jövőben is mehetnek majd külföldi egyetemekre. „Magyarország nem hagyja magát” – hangoztatta a péntek reggeli rádióinterjúban. Szerinte Brüsszel a magyar fiatalokon akar bosszút állni, de ha uniós pénzből nem, akkor majd magyar forrásból finanszírozzák. Ugyanis „Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy okos diákjai legyenek”.

Szamárságnak nevezte Orbán Viktor azt az uniós kifogást, hogy, hogy aktív politikusok vannak a felsőoktatási intézmények alapítványainak kuratóriumaiban, szerinte Nyugaton is gyakorlat. Úgy vélte mindennek az az oka, hogy Brüsszelben kormányváltást akartak: Brüsszel azért vásárolta meg a magyar baloldalt, hogy megbuktassák a kormányt, csak a magyar nép másként döntött.

"A kettős mérce egészen brutális kifejeződésének tartom, hogy miközben nyugat-európai egyetemek vezetőségeiben ott ülnek a kormányzati tisztséget és felelősséget viselő személyek, (...) addig Magyarország esetében ezt problémaként tüntetik fel, miközben az összeférhetetlenségi szabályok megalkotásánál teljes egészében az Európai Bizottság iránymutatásai szerint jártunk el" - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter egyébként stratégiai jelentőségűnek nevezte a magyar-török kapcsolatot, különösen napjainkban, az ukrajnai háború időszakában.

"Amikor minden szempontból bizonytalan környezet vesz minket körül, a kiszámítható partnerségnek és az erős regionális hatalommal rendelkező országokkal való megbízható együttműködésnek nagyon komoly jelentősége van" - szögezte le.

Hangsúlyozta, hogy Törökország volt eddig az egyetlen olyan ország, amely az ukrajnai gabonaszállítás újraindításáról szóló megállapodás tető alá hozásával "reménnyel kecsegtető lépéseket tudott tenni a béke irányába".

"Arra kérjük Törökországot, hogy folytassa közvetítési erőfeszítéseit, segítsen a nemzetközi közösségnek abban, hogy a háború minél előbb véget érjen, és a háború jelentette nehézségeket, megpróbáltatásokat végre a hátunk mögött hagyhassuk" - fogalmazott.

Szijjártó Péter elítélte az Erdogan-bábu stockholmi fellógatását

A kurd tüntetők előző nap Stockholmban fellógattak a lábánál fogva egy Recep Tayyip Erdogan török elnököt ábrázoló bábut. A tárcavezető szégyenteljesnek és gusztustalannak nevezte a történteket, amelyek ellen a lehető leghatározottabban fel kell szólalni. Aláhúzta: felháborítóak az ilyen esetek, akárki felakasztásával viccelődni, arra hivatkozni nyilvánvalóan elfogadhatatlan, arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen cselekedet nem csak Törökország elnökével, hanem a török néppel szemben is nagyon komoly tiszteletlenség. "Ezért azt hiszem, hogy jogos az az elvárás, hogy az önmaga erkölcsi színvonalára oly büszke Európai Unióban ilyen cselekedetek ne történhessenek" - fogalmazott. Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország azt várja a helyi hatóságoktól, hogy derítsék fel a tetteseket. Továbbá kiemelte, hogy "termesztésen szolidaritásunk és szimpátiánk Törökország népével és Erdogan elnök úrral van".

horvátországi olajszállítások tranzitdíjainak tervezett radikális megemeléséről szólva elmondta, hogy átmeneti, három hónapra szóló megállapodást kötött a Mol ez ügyben, és remélhetőleg ezen idő alatt sikerül tisztességes megegyezésre jutni. Ha nem, akkor a kormány a kérdést európai síkra fogja terelni - hangsúlyozta.